Minek tartaná és kötné le bárki is a pénzét bankban, ha előre tudja, hogy a végén kevesebbet kap vissza belőle, mint amennyit betett? Márpedig hamarosan eljöhet ez a nap azokban a fejlett országokban, ahol a jegybank a kereskedelmi pénzintézetek nála elhelyezett pénzére már most sem fizet kamatot, hanem levon belőle. Jelenleg is negatív jegybanki betéti, illetve hitelezési kamatokat tartanak fenn Svájcban, Dániában, Svédországban, az eurózónában és Japánban, méghozzá –0,75, –0,65, –0,5, –0,4 és –0,1 százalékos mértékben. Sőt, kismértékben már Magyarországon is számolni kell ezzel, miután a márciusi kamatdöntés értelmében a kereskedelmi bankok csak 0,05 százalékos pénzvesztés mellett helyezhetnek el egy napra pénzt a Magyar Nemzeti Banknál (MNB).
A negatív kamattal a központi bankok elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a kereskedelmi pénzintézetek ne parkoltassák náluk az éppen fölösleges pénzüket, hanem inkább nyújtsanak belőle hitelt, járuljanak hozzá a gazdaság élénkítéséhez. Miután a negatív kamatszint ma még többé-kevésbé alacsonynak mondható, a kereskedelmi bankok ezt általában nem hárítják tovább a lakosságra, hiszen joggal tartanak attól, hogy sok betétes ügyfelük elpártolna tőlük, és a készpénzt választaná. Ezt támasztja alá az ING közelmúltban készített felmérése is: az emberek több mint háromnegyede kivenné a pénzét a bankbetétjéből, ha negatív kamatot állapítanának meg rájuk. Ugyanakkor az állampapírok esetében már eljött a „hozamsivatag” ideje: világszerte már mintegy 7 ezer milliárd dollárnyi államadósság negatív kamatozású, vagyis a befektetők fizetnek azért, hogy államkötvényt vásárolva pénzt adhassanak kölcsön a kormányoknak.
De nemcsak a lakosságnak és a befektetőknek kell megbarátkozniuk a negatív kamat gondolatával, hanem a közgazdászoknak is, akik korábban legmerészebb álmaikban sem gondolták volna, hogy mára ez mindennapos jelenséggé válik. Kérdés azonban, hogy van-e értelme a kamatok további lejtmenetének. Mind több szakértő mondja ki azt, hogy a 2008-as krízis óta követett szélsőségesen laza monetáris politika – amelynek egyik eszköze a radikális kamatcsökkentés – már elérte a határait. Célja ugyanis a gazdaság élénkítése lenne, ám a válságot követő több mint 600 kamatvágás és 12 ezer milliárd dollár értékű jegybanki eszközvásárlás után sem állt igazán helyre a világgazdasági növekedés, és nem pörgött fel elégséges mértékre az infláció. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóslata szerint épp a negatív kamatot alkalmazó Japánban és az eurózónában várható idén szerény, mindössze 1-2 százalékos GDP-gyarapodás. Egyes szakértők ebből azt a következtetést vonják le, hogy a monetáris eszköztár kiüresedett, a kamatpolitika már nem hatásos. Mások azonban – így az érintett jegybankok is – úgy gondolják, hogy még mélyebbre kell menni a kamatokkal. Pedig már a bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) is arra figyelmeztet tanulmányában, hogy senki sem tudja igazából, hová vezet a nulla százalék alatti kamatlábak politikája, amellyel a pénzintézetek ismeretlen területre léptek. A BIS szerint alaposabb elemzéseket kellene készíteni arról, hogy a negatív kamat ténylegesen segít-e elérni az egyes államok gazdaságpolitikai céljait. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel lapunk figyelmét Mellár Tamás, hogy a jó profitkilátások is nélkülözhetetlenek a beruházások ösztönzéséhez. – Hiába vannak most rekordalacsony szinten a kamatok, a vállalkozások nem vesznek fel új hiteleket, hanem inkább kivárnak, mert nem látják a vonzó beruházási lehetőségeket – fejtegette a közgazdász. Nagy technikai-technológiai megújulás előtt áll ugyanis a világgazdaság, de még nem tudni, hogy például a megújuló energia és az elektromos autók fejlesztése terén melyek lesznek azok a megoldások, amelyek versenyképesnek bizonyulnak. – Ezt a helyzetet már nem lehet monetáris politikával megoldani: mostantól ha gazdaságélénkítésről van szó, inkább a fiskális politikáé kell hogy legyen a főszerep. A kormányoknak kell kimozdítaniuk a gazdaságot a várakozó álláspontból – tette hozzá.
A negatív kamat ürügyén tehát végső soron a válság óta megnövekedett jegybanki szerepkört kérdőjelezik meg egyes szakértők. – A központi bankok további beavatkozása ma már valószínűleg szükségtelen és káros – ért egyet Zsiday Viktor közgazdász. Szerinte az eurózónában annyira nem is alacsony a gazdasági növekedés üteme, hogy érdemes lenne extrém mélységekbe vinni a kamatokat. Ráadásul a nulla százalék alatti ráta semmilyen segítséget nem jelent a lakosság zömének; inkább a gazdagabbaknak kedvez, hiszen nekik van lehetőségük arra, hogy a bankbetétnél jobban fialó befektetési lehetőséget keressenek, például műkincseket, ingatlanokat vásároljanak.
A jegybanki mentőcsomagok hatásosságáról folyó nemzetközi vita egyelőre hidegen hagyja az MNB-t, amely márciusban újabb kamatcsökkentési ciklusba kezdett. Ezzel tovább gyengíti a forintot, ami kettős célt szolgál: egyfelől ösztönzi az exportot, másfelől pedig árfolyamnyereséget realizál a devizatartalékon, ami az intézmény eredményét gyarapítja. Ez utóbbi egyébként a fontosabb cél a jegybank számára – értenek egyet a lapunk által megkérdezett szakértők. Valóságos hungarikumnak számít ugyanis az, hogy az MNB-nek nem kell befizetnie a nyereségét a költségvetésbe, hanem saját hatáskörben dönt róla, lényegében tehát arra fordíthatja (ingatlanvásárlásra, alapítványok létrehozására), amire akarja. – Az árfolyamgyengítésnek van még egy fontos következménye hazánk szempontjából: ily módon az egész nemzeti vagyon leértékelődik a külföldiek szemében, mert olcsóbbá válnak a magyar eszközök – hangsúlyozta Mellár Tamás.
