Csúfos bukás hazánknak az agrárcsatlakozás

Tíz év alatt a hátránnyal indult kelet-közép-európai versenytársak is lekörözték Magyarországot.

Sokak szerint már Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lemondása sem volna elég ahhoz, hogy megszüntesse az agrárszférában lépten-nyomon tapasztalható bénultságot, amely az ágazat működését – különösen az állattartási részét – jószerével lehetetlenné teszi. A helyzet ugyanis még annál is súlyosabb, mint azt a borúlátó szakértők eddig gondolták, ha hinni lehet a 10 év EU-tagság – Az új tagországok tapasztalatai az agrárszektorban című, nemrég közzétett tanulmány megállapításainak.

Az elemzés a 2004-ben és 2007-ben az Európai Unióhoz csatlakozott új tagországok – Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Szlovákia – agrárteljesítményét vizsgálja, s azonosítja az agrárcsatlakozás nyerteseit, illetve veszteseit. A kutatók megpróbálták kideríteni, mely tagországok voltak képesek élni a közös agrárpiac nyújtotta lehetőségekkel, és melyek maradtak le a versenyben, ugyanakkor próbáltak magyarázatot találni az eltérő teljesítmények, fejlődési pályák mögött húzódó okokra is.

Az agrárvilágot nézve Lengyelország, Észtország és Litvánia tekinthető abszolút nyertesnek, a többi új tagállam – köztük Magyarország – nem volt képes teljes mértékben kihasználni az EU-csatlakozás adta lehetőségeket – derül ki a tanulmányból. A kutatók szerint a magas hozzáadott értékű termékekre való szakosodás bizonyult jó stratégiának, mert gyorsabb fejlődést tett lehetővé, mint a mezőgazdasági alaptermékekre való koncentrálás. A termelési mutatók tekintetében Lengyelország emelkedik ki a mezőnyből, hazánk a középmezőny felső harmadában található, a sort – messze lemaradva – Románia zárja. Ez tehát még tűrhető eredménynek mondható, de a hatékonysági mutatókban annál nagyobb a lemaradás: a termékhozamok terén például az utolsó helyre szorultunk a tíz új tagország között, míg a balti államok és Lengyelország ez ügyben is viszonylag jól állnak. Szakértők szerint ez azért elkeserítő, mert hazánk adottságai kifejezetten kedvezők a mezőgazdasági termelés szempontjából. Az agrárteljesítmény-indexekből mégis az derül ki, hogy az évek során Magyarország fokozatosan – eleinte a negyedik helyen állt – visszacsúszott a jelenlegi alacsony szintre.

Tanulságos az is, hogy a magyar mezőgazdaság a gabonatermékek esetében – az uniós támogatások ellenére – csak az átlagos szintet nyújtotta, míg az ipari növényeknél kicsit az átlag fölött teljesített. A zöldség- és a tejágazat azonban igencsak alulteljesít. A magyar tehenesgazdákat ugyanis nemcsak az Európa-szerte irreálisan alacsony felvásárlási árakat előidéző tejkrízis, hanem az átlagosnál alacsonyabb tejhozamok problémája is sújtja. Nem pusztán arról van szó tehát, hogy az uniós válság átgyűrűzik az ágazatba, hanem arról is, hogy az EU-csatlakozás óta eltelt időszakban végrehajtott fejlesztések nem voltak elegendők.

Jellemzően a szakosodásban kell keresni a kelet-közép-európai országok csatlakozás utáni agrárteljesítményei közötti jelentős eltérések okát – vélik a tanulmány készítői. A csatlakozás lehetőségeit leginkább kihasználó országok tej- és gyümölcshozamai általában kiemelkedők voltak, ami azért fontos, mert ezek azok az ágazatok, amelyek klasszikusan magas hozzáadott értéket állítanak elő. A versenyben lemaradó országok esetében viszont az alacsony hozzáadott értékű gabonatermesztésből származó hozamok voltak magasabbak. Az egyes országok eltérő teljesítménye mögötti okok vizsgálata során nem szabad megfeledkezni a kormányok agrárpolitikáiról sem – vélik elemzők. Az állandóan változó agrárpolitika ugyanis egyáltalán nem kedvez a mezőgazdaság fejlődésének: általában azok az államok – így hazánk – értek el rosszabb eredményt, amelyek az utóbbi évtizedekben csak állandó tűzoltásra voltak képesek. Szakértők szerint problémáink visszavezethetők az EU-csatlakozás előkészítésének idejére. Az unió kormányfőinek 1999 tavaszán Berlinben megtartott csúcsértekezletén hagyták jóvá az úgynevezett előcsatlakozási segélyprogramokat, így a SAPARD programot. Ez utóbbi azokat a támogatásokat tartalmazta, amelyek az EU-hoz csatlakozni akaró tíz közép- és kelet-európai ország mezőgazdaságának fejlesztésére szolgáltak a felkészülési időszakban.

Magyarország SAPARD-tervét az unió 2000 szeptemberében fogadta el, így a dokumentum a 2000 és 2006 közötti időszak hivatalos mezőgazdasági és vidékfejlesztési terve lett. A pályázati lehetőségek 2002 novemberétől 2004 májusáig álltak nyitva, a támogatás felhasználásának végső határideje 2004. szeptember vége volt. Az EU a tíz ország esetében éves szinten 520 millió eurós keretet határozott meg a programra. Ebből Magyarországnak évi 38 millió euró (mai áron csaknem 12 milliárd forint) jutott, miközben a magyar támogatásnál kevesebbet kaptak a csehek, a lettek, a szlovénok, a szlovákok és az azóta az agrárvilágban minket leköröző észtek és a litvánok is. A viszonylag kedvező pozíció ellenére tehát a hazai mezőgazdasági ágazatok többségét nem sikerült felkészíteni a tagság után várható megpróbáltatásokra.