A rendőrség vasárnapi közlése szerint a 27 éves színész vasárnapi halálát az okozta, hogy a kocsifelhajtóról legurult terepjárója a kerítéshez nyomta őt Los Angeles-i otthonában. A halottkém szerint Yelchin halála fulladás miatt következett be, a toxikológiai tesztek eredményeire azonban még legalább hat hetet kell várni.
A Fiat Chrysler áprilisban több mint 1,1 millió autóját hívta vissza világszerte az elektronikus váltórendszer visszajelzései miatt, amelyeket a használók gyakran félreértenek. Ez a probléma eddig 41 sérülést, 212 balesetet és 308 esetben anyagi kárt okozott. A kereskedőknek kiküldött májusi levelében a konszern azt írta, hogy legkésőbb júliusig vagy augusztusig elvégzi a szükséges szoftverfrissítéseket.
A vállalat ezt megelőzően azt ígérte az autótulajdonosoknak, hogy az utolsó negyedévre megpróbálja orvosolni a problémát, addig is arra kérte őket, hogy mindig bizonyosodjanak meg róla, hogy tényleg parkolóállásban hagyták a járművet, az elektronikus váltórendszer ugyanis megtévesztő lehet. A cég szóvivője, Eric Mayne szerint a cég „alapos vizsgálatot” indít Yelchin balesetének ügyében. Mint fogalmazott: „Korai lenne még spekulációkba bocsátkozni az okokat illetően”.
A Los Angeles-i rendőrség szóvivője szerint a nyomozóik tisztában vannak azzal, hogy az autókat visszahívták és jelenleg azt vizsgálják, hogy a visszahívás oka közrejátszhatott-e a halálesetben.
Amennyiben igen, akkor az orosz származású Yelchin lenne a „hibás” Jeepek első halálos áldozata. Egy 2014-es amerikai tanulmány szerint 2008 és 2011 között évente csaknem 100 ember vesztette életét, és 2000 szenvedett valamilyen sérülést elguruló autók miatt.
Yelchint elsősorban az új Star Trek-filmekből ismerheti a közönség, ő alakítja ugyanis a USS Enterprise fiatal orosz navigátorát. A széria soron következő része, a Star Trek: Mindenen túl július 21-én érkezik a magyar mozikba.
A hazai közönség egyebek között a Zöld szoba, a Halhatatlan szeretők, a Terminátor – Megváltás és az Alpha Dog című filmekben is láthatta a fiatal színészt.