A Tigáz visszafizeti a téves behajtásokat

Két esetben is szükséges eljárniuk.

MTI
2016. 06. 22. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tigáz szerdai tájékoztatásában felidézte, az elmúlt négy hét során értesítést küldtek a behajtási költségátalány megfizetéséről azoknak ügyfeleknek, amelyek egy vagy több számlájukat nem vagy késedelmesen fizették meg.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a vállalat az értesítést a vonatkozó törvényben foglaltakkal összhangban küldte ki. A törvény hatálya ugyanakkor nem terjed ki az egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági fogyasztókra, hanem a vállalkozások, valamint a vállalkozás és szerződő hatóság közötti kereskedelmi ügyletek kiegyenlítéseként teljesített fizetésekre – tették hozzá.

Nemcsak a kisvállalkozók érintettek, hanem minden vállalkozó, önálló gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytató szervezet, még ha az adott tevékenységet egyetlen személy, magánszemély végzi, ide tartoznak az egyéni vállalkozók is. A behajtási költségátalány mértékét és hatókörét a törvény szabályozza – emlékeztetnek a közleményben.

A Tigáz hangsúlyozta, az egyenlő bánásmód elve alapján jár el minden ügyfelével, a késedelmes számlafizetésnél nem tesz és nem tehet különbséget.

A közleményben arra is felhívták a figyelmet: ha a késedelmesen fizető ügyfél nem fizeti meg a behajtási költségátalányt, legvégső esetben a szolgáltatás kikapcsolható.

Az olasz Eni energiaipari cég tulajdonában lévő Tigáz Magyarország egyetemes gázszolgáltatási engedélyét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. október 1-jei határidővel vonta vissza a vállalat kérésére. Az ügyfeleket a Főgáz veszi át. A cég Magyarország egyharmadán végzett gázszolgáltatási tevékenységet. A Tigáz szabadpiaci gázkereskedelmi portfólióját is értékesítette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.