Nem lehet majd uniós forrásból finanszírozni a 137,5 milliárd forintos, a hármas metró felújítására irányuló projektet – írja a Népszabadság. A lap szerint ezért valószínűleg az OTP vezetésével alakuló pénzintézeti konzorcium finanszírozhatná a beruházást. A pénzintézet a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem óhajtotta.
A cikk hosszasan sorolja, hogy miért is nem száll be valószínűleg Brüsszel a projektbe, például azért, mert „csak” felújításról van szó, nem pedig fejlesztésről. Ezenfelül a lap forrásai szerint a kormányzati döntéshozók is azzal számolnak, hogy „nem lesz ingyenpénz”. A főváros általi kölcsönfelvételt is majdhogynem elképzelhetetlennek tartják. „Az elvek mellett a szűkülő bevételi források sem kedveznek az újabb kölcsönfelvételnek” – írják.
A lap személyesen nem érte el a főpolgármestert, aki Szűcs-Somlyó Mária kommunikációs igazgatón keresztül azt üzente: neki (mármint Tarlósnak – a szerk.) mindegy, hogy a kormány uniós támogatásból vagy hitelből teremti elő a pénzt, de állnia kell a költségeket, mivel ígéretet tett rá.