Megtört az államosítási kedv

Most nincs pénz vásárlásokra az árampiacon, és a lehetséges vevők is marakodnak.

Illés József
2016. 06. 14. 9:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind valószínűbb, hogy idén már nem lesz semmi a beharangozott állami terjeszkedésből az árampiacon – erősítették meg lapunknak iparági források. Az eredeti tervek szerint az állami rezsicég, az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. még januárban átvette volna a német RWE energetikai konszern irányítása alá tartozó Elmű–ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt.-t, a több mint kétmillió budapesti, főváros környéki, illetve észak-magyarországi ügyfelével együtt, a tavalyi év végére ígért megállapodás azonban máig sem született meg. Az üzlet létrejöttét egyrészt az anyagi források hiánya hátráltatja, emellett gőzerővel zajlik a kormányzaton belül a harc az energiaszektor feletti ellenőrzésért – állítják hozzáértők.

Az egyik hatalmi góc a fejlesztési tárca felügyeletével működő Magyar Villamos Művek Zrt. A társaság a maga irányítása alá szervezve szeretné látni az államosítandó áramszolgáltatókat, de ugyanezt magának szeretné a cégeket a Miniszterelnökség irányítása alatt működő nemzeti közműszolgáltató is. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még február közepén tett is egy utalást a háttérben folyó csatározásokra, amikor kijelentette: „árnyékra vetődnek”, akik arról vitáznak, melyik intézmény felügyelje az állam által megvásárolt energetikai cégeket, hiszen ezeket még meg sem vette az állam. Majd megerősítette: az sem biztos, hogy az ügyletek a 2018-as választásig befejeződnek. Hozzátette azt is, hogy a kivásárlásokkal kapcsolatban még nem zajlanak konkrét tárgyalások, csupán előkészítő beszélgetések, de a cég-felvásárlások hozzávetőleges költsége akár az 1000 milliárd forintot is elérheti. Azonban az elemzők úgy látják, erre egyelőre még nincsenek meg a források. Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára a tavaly ősszel vázolt államosítási tervezetében ugyanakkor azzal számolt, hogy az állami vállalatok felvásárlásait 2018-ig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. finanszírozhatná. Később pedig szóba kerülhet a lakosság, illetve befektetők bevonása, valamint nemzetközi hitelek felvétele.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.