Több százmillió forinttól eshet el a magyar állam azáltal, hogy Andrew G. Vajna Romániában jegyezte be a TV2 nyolc kábelcsatornáját – írta a Népszabadság. A bukaresti médiahatóság már kedden engedélyezte, hogy az öt tervezett és a három működő csatorna onnan sugározzon. Vajna a hazai díjszabáshoz képest alacsonyabb médiaszolgáltatási díj miatt jegyeztette be Romániában a kábelcsatornákat.
Nehéz pontosan kiszámolni, hogy mekkora összegtől esik el a magyar költségvetés, mivel a médiahatóság nem publikálja az egyes csatornák befizetéseit, de a lap számítása szerint 80-160 milliós összegről lehet szó. A „kár” ugyanakkor nagyobb is lehet, ha a Romániában bejegyzett – évi 2,2 milliárd forintos bevételre számító – csatornák nyereségesek lesznek, ebben az esetben több tíz- vagy akár százmillió forintos társasági adóbevétellel gyarapítja Vajna – állami banki kölcsönből vett – médiavállalkozása a román büdzsét a magyar helyett.
Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy miután Andy Vajna közpénzből felvásárolta a TV2-t, most Romániába vinné, hogy kevesebbet kelljen adóznia. Felháborító, hogy egy állami banknál oligarchák pénzelésére szolgáló hitelterméket csinált a Fidesz-kormány, csak azért, hogy Andy Vajna megvehesse a TV2-t. Az Együtt szerint az Eximbanknak vissza kell vonnia a TV2 megvételére juttatott hitelt.