Egyre kevesebb német jön az országba

Ám a környező országokból érkező turisták száma növekszik.

MTI
2016. 07. 11. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szálláshelyek elégedettek a nyári forgalommal, de miközben az osztrák, a szlovák és a cseh vendégek száma nő, addig a németeké csökken Budapesten, a Balatonnál és a vidéki üdülőövezetekben is – nyilatkozott a lapnak Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.

Szerinte ennek oka lehet az, hogy a Magyarországot évtizedekig nyaralóhelyként választó klasszikus német utazóréteg idősebb korba lépett, és kevesebben indulnak útnak, valamint a migránskérdés kezelése kapcsán jellemző feszültség hatása is tetten érhető. Emlékeztetett: tavaly ősszel a külföldi sajtóban Magyarországról megjelent negatív híradások következtében is mérhető volt a visszaesés a hazánkba irányuló turizmusban egyes küldőországok esetén.

A Központi Statisztikai Hivatal adatsorai szerint áprilisban az Egyesült Királyságból, Csehországból és az Egyesült Államokból érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 10, 7 és 3 százalékkal emelkedett, a németeké viszont 10 százalékkal visszaesett.

A várakozások szerint fellendül az Oroszországból jegyzett turistaérkezések száma Magyarországon, és ősszel már mérhető lesz a gyógyszállodákban, vidéki wellnesshotelekben és a fővárosban is, hogy újra nagyobb arányban választják hazánkat az orosz utazók – mondta Niklai Ákos annak kapcsán, hogy másfél éves szünet után újraindultak a menetrend szerinti légi járatok a sármelléki repülőtér és Moszkva között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.