Idén az első három hónapban agrár- és vidékfejlesztésre 161,4 milliárd forintot – az éves előirányzat 23,3 százalékát – fizette ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A pénz 78,4 százaléka továbbra is közvetlen támogatások formájában jutott el a gazdákhoz. Ez az „egyoldalúság” is oka annak, hogy a termelőket érzékenyen érinti a támogatások átalakulásával járó aprózódás, illetve a kifizetések csúszása.
A közvetlen termelői támogatásokra – amelyek tartalmazzák az új támogatási elemet, a zöldítésit is – erre az évre az előzőhöz képest mintegy 100 milliárddal több, 467,5 milliárd forint jut a költségvetésben. Csakhogy a zöldítés bevezetése miatt a korábbi területalapú támogatás kettévált, és egy helyett két jogcímen – alaptámogatási és zöldítési – kapják a támogatást a gazdák. Ez együtt járt a kifizetések több fokozatban történő utalásával és azzal is, hogy a korábbi években megszokottak helyett az első fél évben folyamatosan kaptak kisebb pénzeket a gazdálkodók. Pedig sok gazdának már az aratás előtt, a tavaszi munkák elvégzéséhez is szüksége lett volna a teljes összegre. Márpedig június végéig a 123 486 zöldítési kérelem nyomán csak 121 643 esetében teljesített az MVH teljes kifizetést, 114,5 milliárd forint értékben.