Étolaj: még folynak a vizsgálatok

Az első eredmények egy-két héten belül várhatók.

Horváth Attila
2016. 07. 05. 4:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg is tart az étolajak komplex vizsgálata, az első eredmények egy-két héten belül várhatók – közölte megkeresésünkre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Magyar Nemzetben körülbelül másfél hete számoltunk be róla, hogy cikkeink után a hatóság vizsgálni kezdte azokat a vélhetően áfacsalásból származó étolajokat, melyeket egy szakértői csoport talált nemrégiben a Reál, a CBA és több kisebb élelmiszerbolt polcain. Míg az itthon előállított étolaj jellemzően 400–510 forintba kerül literenként, a gyanús termékek között van olyan, amelyikért alig 300 forintot kell fizetni. Az árkülönbségre egy magyarázat lehet a szakértők szerint, az, hogy a termékek áfáját elcsalták. Lapunknak a témában több szakértő is nyilatkozott; mindannyian egyetértettek abban, hogy nemcsak az áfacsalás, hanem az élelmiszer-biztonság is nagy gondot jelenthet ezeknél a termékeknél. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nemrég arról beszélt, nem csak étolajjal foglalkoznak az áfacsalók, a cukor és a liszt is a célkeresztjükbe került. A tárcavezető kemény fellépést vár a csalók ellen.

Tegnap a Nébih azt közölte a magyar sajtóval, hogy Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az idén is elrendelte a nyári szezonális ellenőrzést. Július 1. és augusztus 31. között a szervezet a megyei kormányhivatalok szakembereivel közösen ellenőriz az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó-létesítményekben. Közölték, folytatódik az áprilisban elrendelt nem magyar előállítású, alacsony árú UHT-tejekre irányuló ellenőrzés. A nyári akcióban az ellenőrök kiemelt figyelemmel vizsgálják a fagylaltokat, az előre csomagolt baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket is.

A NAV továbbra sem tájékoztatta lapunkat arról, hogy cikkeink után vizsgálják-e az étolajok beszállítóit vagy más érintetteket.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.