Jogos volt a kétmilliárd forintos sikerdíj kifizetése

A MÁV Cargo eladása kapcsán nyomoztak.

MTI
2016. 07. 05. 5:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MÁV Cargo megvásárlása ügyében nyomozó osztrák ügyészség két éve, 2014 júliusában emelt vádat hűtlen kezelés miatt az osztrák szövetségi vasút, az ÖBB teherszállító leányvállalatának több egykori vezetője ellen. A MÁV korábbi üzletága, majd leányvállalata, a MÁV Cargo 2008-ban került az osztrák állami cég tulajdonába. A 2007-ben indult, többfordulós privatizációs folyamat idején kötött sikerdíjas szerződést a Rail Cargo Austria vezetőjeként Gustav Poschalko a Geuronet Bt. egyik tulajdonosával, Gulya Andrással. A sikerdíj a vételár – amely végül 102,5 milliárd forint lett – 1,75 százalékáról szólt. Az összeg – 6,6 millió euró – 2009 januárjában meg is érkezett a lobbicég számlájára.

A lap idézi a Die Presse tudósítását, amely szerint a bíróság első fokon – nem jogerősen – hozott ítélete szerint Gustav Poschalko nem bűnös hűtlen kezelésben. A vita arról folyt, hogy nyújtott-e a Geuronet Bt. valódi ellenszolgáltatást a sikerdíj fejében a Rail Cargo Austria számára. Az ügyész elmarasztaló ítéletet kért, mert szerinte nincs nyoma, hogy a magyar lobbicég hasznos tevékenységet végzett volna. A védő szerint olyan „gyors információkat” adott telefonon és elektronikus levélben, ami indokolttá tette az alkalmazását.

Magyarországon is foglalkoztak a Cargo ügyével: a Nemzeti Nyomozó Iroda befolyással üzérkedés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, fokozott ügyészi felügyelet mellett nyomozott 2008–2009-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.