Közel kerülnek Orbánhoz a takarékok

A nyugdíjba vonuló Németh Lászlóné feladatait nem államtitkár, hanem kormánybiztos végzi majd.

Wiedemann Tamás
2016. 07. 07. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belső munkatársak képzésével foglalkozó cég vételárát nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy 40 százalékos tulajdonrész a TakarékBankhoz (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.), míg tíz százalék a Dom-P Zrt.-hez került. A Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt. így elvesztette korábbi irányító befolyását a cégben, sőt az okiratok szerint a vezérigazgatót a kisebbségi tulajdonos, a TakarékBank jelölheti.

Nem ez az egyetlen olyan üzlet az állami posta háza táján, ahol Spéder Zoltán feltűnik. A Magyar Posta saját pénzszállító cégét is hasonló arányban privatizálták. Az MPT Security Magyar Posta Takarék Biztonsági és Logisztikai Zrt. (korábbi nevén JNT Security Kft.) 10 százalékát az FHB Jelzálogbank Nyrt., míg 40 százalékát a TakarékBank vásárolta meg.

Kérdés, hogy a posta miért és mennyiért adta el a cég felét többségében magántulajdonú vállalatoknak, de még titokzatosabb, hogy miért mondott le a pénzszállító cégben is az irányítási jogáról, holott a postai vagyonkezelő a legnagyobb résztulajdonos. Azt sem tudni, mekkora díjat fizet a posta a hivatalokban elhelyezett bankkártyás terminálok esetében, amelyeken az ügyfelek a számláikat fizetik be. Ezt a szolgáltatást ugyanis a Magyar Kártya Zrt. nyújtja, amelynek 95 százalékos tulajdonosa az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.

Spéder Zoltán és Lázár János a legnagyobb hibát minden bizonnyal ott követte el, hogy nem hallgatott Orbán Viktorra: a miniszterelnök hiába kérte év elején azt, hogy ne csökkenjen az állam tulajdonosi részaránya az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben; úgy látszik, az államot képviselő és a kancelláriaminiszter tárcájához tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az FHB sem teljesítette a kérést. Beszédes, hogy Orbán Viktor január 8-án, pénteken szólt erről a Kossuth rádióban, majd január 11-én, hétfőn a rendőrség nyomozást indított csalás miatt a Spéder-érdekeltségekkel szemben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.