Úgy tűnik, a kormány is érzékelte a letelepedési kötvények iránti érdeklődés lanyhulását (2016 első felében alig feleannyi kelt el, mint tavaly ugyanekkor), ezért úgy döntött, csökkenti a különleges állampapírt vásárló külföldiek bürokratikus terheit. Május 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben az a módosítás, amely szerint a letelepedési kötvényt lejegyző külföldi automatikusan megkapja a véglegesnek tekinthető letelepedési engedélyt. Az új jogszabály július 1-jétől érvényes, de visszamenőleges hatályú, vagyis a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazható. Korábban csak tartózkodási engedélyt kaptak első körben a pénzes külföldiek, majd hat hónap elteltével igényelhették a letelepedési engedélyt, amely kvázi állampolgárságnak minősül, hisz korlátlan idejű tartózkodást tesz lehetővé hazánkban, és szabad mozgást biztosít a schengeni övezetben. A letelepedési kötvény 2012-es megalkotásakor komoly vita volt a kabinetben, ugyanis a Rogán Antal (a gazdasági bizottság akkori elnöke) által képviselt lobbi végleges engedélyt adott volna a külföldieknek, ám a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium ezt ellenezte. Végül kompromisszumként került a törvénybe a féléves türelmi idő.
Ezt a status quót borította fel a legújabb törvénymódosítás, amelynek során a kormány azt is megerősítette, hogy két százalék alá nem csökkenhet a letelepedési kötvények után járó kamat, hiába alacsonyabb a piaci ár. A kamatot ugyanis nem a befektető kapja, hanem a közvetítőcég. Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány kendőzetlenül támogatja a többségében offshore cégeket, amelyek a kötvényüzlet valódi haszonélvezői. Más magyarázat nincs arra, hogy a piaci árnál négyszer magasabb adófizetői összegeket fizetnek ki a Kajmán-szigeteken, Cipruson, Máltán és Liechtensteinben, illetve hazánkban bejegyzett közvetítőcégeknek. (Általánosságban egy országnak ugyanis akkor éri meg állampapírt eladni, ha minél alacsonyabb kamatot kell utána fizetnie. A letelepedési kötvényhez hasonló, vagyis ötéves futamidejű, euróban kibocsátott magyar állampapírt a piacon félszázalékos kamatért veszik meg az elégedett befektetők. Emiatt érthetetlen, hogy a kormány miért fizet kétszázalékos hozamot, vagyis négyszer több adófizetői forintot.) Érdekesség, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még májusban arról beszélt, hogy a folyamatosan csökkenő állampapírhozamok miatt „alkalmas az idő arra, hogy felülvizsgálja a kormány a letelepedési államkötvény feltételeit és kamatát”. Erre reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter akkor azt mondta, hogy a kormány még az első fél évben áttekinti a letelepedési kötvény kamatszintjét.