Rogán Antal embere a tanácsban

A bankok bedőlt hiteleit átvevő pénzintézet vezetője a legesélyesebb az üresen maradt pozícióra.

Wiedemann Tamás
2016. 07. 14. 7:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bankok bedőlt hiteleit átvevő pénzintézet vezetője, a jogász végzettségű Kandrács Csaba a legesélyesebb jelölt arra, hogy betöltse a megüresedett helyet a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsában. A Világgazdaság információi szerint az sem kizárt, hogy a takarékszövetkezeteket jobban ismerő szakember tölti majd be a posztot. Az ügyben megkerestük a Magyar Nemzeti Bankot, és azt a választ kaptuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök arra kérte az Országgyűlés elnökét, hogy a parlament soron kívül válassza meg a monetáris tanács új tagját. A jegybanktörvény szerint a kilenctagú monetáris testületben az MNB elnökéből és három alelnökéből álló belsősök száma nem érheti el a külsősökét, akik most szintén négyen vannak.

Kandrács Csaba 2013 szeptemberétől tavaly júniusig volt tagja a monetáris tanácsnak. Ezután nevezték ki a Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő (Mark) Zrt. vezérigazgatójává. A 35 éves, jogász végzettségű Kandrács Csaba gyors karriert futott be a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően. Karrierjét a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat csoportvezetőjeként, majd 2009-től pénzügyi osztályvezetőjeként kezdte. 2012-ben helyettes államtitkár lett a Nemzetgazdasági Minisztériumban, majd átkerült a Magyar Államkincstár élére, de ott csak néhány hónapot dolgozott, majd ezt követően került az MNB-hez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.