Színre léptek az új földesurak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ismeretlen milliárdosok és a jó kapcsolatokkal rendelkező „gazdák” jutottak állami területekhez.

Tóth László Levente
2016. 07. 04. 4:00

Mészárosékat a Csákvári Mg. Zrt. már említett vezérkara követi a sorban, akik maguk, családtagjaik és alkalmazottaik révén 1227 hektár állami föld tulajdonjogához jutottak, ami a megyében eddig elárverezett földterületnek a 7,2 százaléka. Harmadik és negyedik helyen a Mezőföld Kft. és a Cserepes Agrár Kft. társtulajdonosai vannak 1035 hektárral és 6,1 százalékkal, valamint 1013 hektárral és 5,9 százalékkal. Itt jutott 278 hektárhoz L. Simon László menesztett miniszterelnökségi államtitkár üzlet- és élettársa, illetve 201 hektárhoz Flier Jánosnak – Orbán Viktor gyermekkori jó barátjának, Lévai Anikó üzlettársának és birtokaik gondozójának – a családja is. Nem beszélve a kormányfő vejéről és családjáról: Tiborczék összesen 299 hektárt nyertek el.

Országos szinten a legnagyobb földvásárlók egyébként olyan milliárdosok közül kerültek ki, akikről az adásvételek előtt nem lehetett hallani. A március végéig elkelt földek közül a legtöbbet, több mint egymilliárd forintot Bács-Kiskun megyében egy 292 hektáros mátételkei területért fizeti ki a bajai Kenyeres Edina. A második legdrágább vétel a Hajdú-Bihar megyei Ebesen 189 hektár, amiért 963 milliót fizethet Frommer Dóra Debrecenből. A szekszárdi illetőségű Gscheidt Mátyásnak pedig „harmadikként” 616,8 millió forintot kell kiadnia a Tolna megyei Decs közelében fekvő 223 hektárért. Félmilliárd forintnál nagyobb vételárat még öten fizethetnek, 400–500 millió közöttit pedig húsz személy. Pest megyében a legdrágább, 236 milliós földet, amely 131 hektár területű, és Nagykőrösön fekszik, Takács Szabolcs vásárolhatja meg. A vevőkről egyébként év végén tudhatunk biztosat, amikor kiderül, hogy a vásárlásokhoz felvett hitelek valóban a licitet megnyerők nevére szólnak-e.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.