Jelenleg 1835 településen, vagyis az ország kéményállományának egyharmada esetében nem tudják a szakemberek elvégezni a lakossági ügyfelek körében esedékes sormunkákat, vagyis a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését, tisztítását, valamint a kötelező felülvizsgálatát. Nem működik ugyanis a kéményseprési szolgáltatás abban a 15 megyében, ahol ezt a feladatot július elején az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vette át – tudtuk meg a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnökétől. Vámos Csaba lapunknak elmondta: a katasztrófavédők azt ígérik, hogy hétfőtől már működik az állami kémény-ellenőrzési rendszer. Ám ez korántsem bizonyos, miután az OKF továbbra sem rendelkezik megfelelő műszerekkel, illetve felszerelésekkel. Emellett egyes területeken a szakembergárda sem teljes, noha több mint fél év állt az OKF rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljön az új feladat ellátására. A hiányosságok miatt viszont így a lakosság jelentős hányada ellátatlan maradt.
A szakember arról is beszélt, hogy a kéményseprő-ágazat továbbra sem fogadja el azt a jogszabályt, amely szerint július elejétől csak kétévente kell ellenőrizni a gázüzemű fűtőberendezéseket az eddigi évi egy alkalom helyett. (A vegyes tüzelésű rendszerek esetében marad az évenkénti felülvizsgálat.) Az ellenőrzések ilyen mértékű ritkítása ugyanis óriási mértékben növeli a fűtési balesetek kockázatát. Így a szakmai szervezetek készülnek az aláírásgyűjtésre, amely a népszavazás kiírásához szükséges. A szakma a következő kérdést tenné fel a szavazóknak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam törvényben biztosítsa a lakosságnak a legalább évenkénti kéményellenőrzést, függetlenül a kémény vagy a tüzelőberendezés típusától?” A Nemzeti Választási Iroda várhatóan napokon belül határozatot hoz a népszavazási kezdeményezésről.
A szakszervezeti elnök arról is beszélt, hogy a kéményvizsgálatok júliustól csak látszólag ingyenesek. Ügyfélként ugyan nem fizet a lakosság az ilyen szolgáltatásért, de adózóként annál többet kell leróniuk a családoknak. A költségvetés idén 5,7 milliárd forintot biztosított az OKF számára a szolgáltatás elvégzésére. Ebből kétmilliárd forint a technikai felszerelések beszerzésére szolgál, a fennmaradó 3,7 milliárd forintot pedig működésre költik. Így 4,2 millió háztartással számolva egy családra évente 1360 forint kiadás jut az OKF költségeinek finanszírozására, és ebben azok a háztartások is benne vannak, ahol nincs is kémény. Miközben eddig évente hozzávetőleg 1500 forintot kellett fizetni, de csak a kéménnyel rendelkező ügyfeleknek. Vagyis egy kétévente esedékes gázkémény-vizsgálat a későbbiekben több mint 2700 forint terhet jelent az adózóknak, az „ingyenes” felülvizsgálat költsége tehát csaknem a duplája az eddigi kiadásnak. Így a kormányzat meglehetősen sajátosan értelmezi, illetve hajtja végre a rezsicsökkentést – vélik hozzáértők.