A vizet is elzárhatják, ha sztrájkot kezdenek

A hazai víz- és szennyvízágazatban dolgozó munkavállalók bére megalázóan alacsony.

MNO
2016. 11. 30. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sztrájkra készülnek a víziközmű-szolgáltatásban dolgozók – írja az Index. A Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége (VSZOÁSZ) közölte, tagszervezeteivel együtt úgy döntött, megkezdi a sztrájk előkészítését.

Szerintük a hazai víz- és szennyvízágazatban dolgozó munkavállalók bére megalázóan alacsony, az elmúlt hat év alatt összesen egyszer emeltek nekik 2,5 százalékot. Sőt több társaságnál a szerény mértékű béren kívüli juttatások mértékét is csökkentették. A kormány által beígért béremelés a többségüket nem érinti, inkább egy egységes, 30 százalékos fizetésemelést akarnak. Tömeges a szakemberek elvándorlása, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neuralgikus pont pedig a szektort sújtó adók mértéke.

A vízügyi dolgozóknak a sztrájkhoz meg kell állapodniuk a még elégséges szolgáltatásokban, először például alighanem csak az ügyfélszolgálat működését korlátoznák, de egy időre akár készek a vizet is elzárni százezreknél. Az érintett szolgáltatók nagyjából az ország harmadát fedik le – olvasható a cikkben.

A Fejlesztési Minisztérium az RTL Klubnak azt mondta, a VSZOÁSZ-szal nem, de egy másik nagyobb szakszervezeti szövetséggel már tárgyalnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.