Áremelkedés a cukor, a tejtermékek és a gabonafélék esetében

A FAO szerint a vártnál is jobb gabonaterméssel és stabilabb készletekkel számolhatunk.

Tóth László Levente
2016. 11. 10. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Októbert tekintve 0,7 százalékkal 172,6 pontra emelkedtek az alapvető mezőgazdasági termények árai, ami majdnem 10 százalékkal magasabb a tavaly ilyenkor regisztrált szintnél a FAO élelmiszerár-indexében. Az ok: az alapvető gabonafélék ára – az előző negyedév csökkenése után – elindult felfelé. Az index – amely a FAO által az öt legfontosabbnak tekintett élelmiszer-alapanyag nemzetközi piaci ármozgásait tükröző súlyozott mutató – júliust kivéve az év folyamán folyamatosan emelkedett.

Az októberi növekedést a cukor és a tejtermékek drágulása váltotta ki. Előbbi 3 százalék fölötti áremelkedését a brazil és az indiai termelési kimaradásokra adott piaci reakció okozta. Nőtt a sajtok és a vaj ára azután, hogy megélénkült az Európai Unió országaiban a belső kereslet, így végül a tejtermékeknél majdnem 4 százalékos árszintnövekedést regisztráltak.

Ezzel szemben a FAO 2,4 százalékos csökkenést állapított meg az olaj- és zsírfélék esetében, a pálmaolaj iránti, hónapok óta gyengélkedő kereslet továbbra is visszafogott maradt. Kontinensünk sertésexportja Kínába gyengült az ősz folyamán, ennek hatására 1 százalékkal zárt alacsonyabban világszinten a húsfélék átlagára.

A FAO gabonaárindexe 1 százalékkal növekedett, miután bár a teljes búzatermés jobb lesz a vártnál, annak csak egy kis része lesz kiváló minőségű.

Az idei mezőgazdasági szezonban összesen 2571 millió tonna gabonát takaríthatunk be – 1,5 százalékkal többet tavalyhoz képest. A FAO legfrissebb Gabonakészletek és -igények gyorsjelentéséből megtudható, hogy ezen belül a búza esetében is 4,3 millió tonnával jobb eredményt várhatunk (összesen 746,7 millió tonna) az előző havi becsléshez viszonyítva.

Oroszország kibocsátása rekordméretű lehet, de Kazahsztánban is igen kedvező időjárás volt. Ezzel a búza- és az árpatermés bőven ellensúlyozza a kukoricatermésben várható, legfőképp az időjárás számlájára írható terméskiesést (Brazíliában, Kínában, az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban). A rizsre vonatkozó előrejelzések nem változtak.

Bár még korai lenne végleges megállapításra jutni, de jelen állás szerint a 2017. őszi gabona az északi féltekén azt mutatja, hogy az amerikai gazdák az alacsony megtérüléstől tartva kisebb területen vetettek búzát. Oroszországban és Ukrajnában épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg. A tavaszi búza vetése a déli országokban elkezdődött, az ideális időjárás miatt Dél-Amerikában bővülést várnak a szakértők: Argentínában akár 6 százalékkal nagyobb területen termelhetnek kukoricát a 2015-ös, amúgy is magas szinthez képest.

A globális gabonafelhasználás értékét a 2016–17-es szezonra 2562 millió tonnára növelték. Leginkább az állati takarmány iránti igény növekedhet (2,7 százalékkal), amelyet fedezhet a kevésbé jó minőségű, de rekordmennyiségű búza (6 százalékkal több, mint korábban).

Az élelmiszeripar 1106 millió tonna gabonát dolgoz fel jelenlegi becslések szerint, 1,3 százalékkal többet, mint amennyivel korábban számoltak.

A jövő év végére akár 662 millió tonna gabona is pihenhet a raktárakban nagyrészt kínai és orosz búza formájában. A szemes termények kibocsátása 1,7 százalékkal mérséklődik Kína, Brazília és Dél-Afrika miatt. A világ rizstartaléka 169,8 millió tonna lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.