Néhány nappal ezelőtt megalakult a Magyar Apartmankiadók Egyesülete; a szervezet elnöke szerint azzal a céllal, hogy érdekképviselete legyen annak a több ezer legálisan működő vállalkozónak, akik úgynevezett „egyéb szálláshelyek” kiadásával foglalkoznak. Schumicky Balázs közölte, legfőbb feladatuk, hogy hitelesen tájékoztassák a lakosságot és a döntéshozókat az ilyen szálláshelyekkel, leginkább az Airbnb-vel kapcsolatos információkról. Az elnök az egyesület nevében felhívta a figyelmet arra, az apartmanozás legális tevékenység, a területileg illetékes jegyzőnek való bejelentés kötelezettségével jár. Hozzátette: a vállalkozóknak a vendégek adatait vendégkönyvben kell vezetniük, a szállásdíjról számlát kell kiállítaniuk, ennek megfelelően adót kell fizetniük. Kiemelte, az apartmanok meg kell feleljenek a hatályos közegészségügyi előírásoknak is.
– A hazai turizmus a virágkorát éli, amiben óriási szerepe van a fapados járatok elterjedése mellett a megfelelő számú, elérhető árú szálláshelyeknek, a városi lakásokból kialakított apartmanoknak is. Ha működésük ellehetetlenül, akár csak azzal, hogy maximalizálnák az évente kiadható napok számát, több ezer turizmusra épülő vállalkozás mehet tönkre – hangsúlyozta az elnök.
Nem az övék az egyetlen érdekképviselet, amely a rövid távú lakáskiadókat védené. Múlt héten már beszámoltunk egy másik szervezetről, akkor egy Airbnb-lakások üzemeltetésével foglalkozó cég képviselője beszélt a szervezetükről, ők még hivatalosan nem alakultak meg. Az ő vezetőjüktől, Rege Mihálytól úgy tudjuk, jelenleg mintegy 4500 Airbnb-lakás üzemel Budapesten, ami egy kétmilliós nagyvárosban elenyésző szám.
A Schumicky Balázs által vezetett egyesület inkább a kistulajdonosokat, az egy-két lakást kiadókat fogja össze. Mint mondta, több szervezet is megfér egymás mellett, folyamatosan egyeztetnek a témáról. Hangsúlyozta, csak azok lehetnek tagok, akik a tevékenységet legálisan, az engedélyüket bemutatva végzik. Mint közölte, rövidesen elkészül a javaslatcsomagjuk, ezt a döntéshozók elé terjesztik. Így a lakosság, a szállodák és a turizmus egésze számára megnyugtatóan rendeződhet a helyzet.
A szervezet elnöke szerint a közelmúltban, főleg a valótlan információk hatására, felerősödtek azok a hangok, amelyek az apartmanozás radikális korlátozását szeretnék elérni. Ez nemcsak sok ezer család megélhetését sodorná veszélybe, de csapást mérne a dinamikusan fejlődő nemzeti turizmusra is. Hozzátette, a tevékenység inkább kiegészíti a szállodai szolgáltatószektort, mintsem konkurenciát jelentene számára. Kiemelte, az egyesület szeretne a témával kapcsolatos jogszabályi döntések előkészítésében is részt venni.