Késnek a törlesztéssel a magyarok

A magyarok 37 százalékával időnként előfordul, hogy nem tudja törleszteni tartozásait.

MTI
2016. 11. 29. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok 37 százalékával időnként előfordul, hogy nem tudja törleszteni tartozásait – derül ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből. A követeléskezelő keddi tájékoztatása szerint a megkérdezett európaiak 44 százaléka legalább egyszer késve fizette be számláját az elmúlt 12 hónap során, ennek fő oka, hogy nem volt meg a számlák rendezéséhez szükséges összeg.

A késve fizetők aránya a legmagasabb Görögországban, ahol a megkérdezettek 76 százaléka nem fizetett időben. A második Magyarország, ahol ez a mutató 64 százalék. Dániában és Spanyolországban a legalacsonyabb a késve fizetők aránya, de még itt is a lakosság 31 százaléka, azaz csaknem minden harmadik ember fizetett határidőn túl az előző évben.

Tízből három magyar megkérdezettben felmerült már a külföldre költözés gondolata pénzügyi helyzete miatt. Ez az arány a kutatásban részt vevő országok közül Görögország mellett Magyarországon a legmagasabb. Összességében azonban öt százalékkal csökkent a pénz miatt elvágyódók aránya tavaly óta.

Európai átlagban a megkérdezettek csaknem 30 százalékának az adósságok visszafizetése problémát jelent, a magyar lakosság esetében ez az arány csaknem 40 százalék. Az európaiak elsősorban banki forrásból próbálják megoldani anyagi gondjaikat, míg Magyarországon inkább a család és a barátok nyújtanak segítséget.

Az európai és a magyar megkérdezettek csaknem azonos arányban, körülbelül 20 százalékban értenek egyet azzal, hogy a pénzügyi oktatás hiánya szerepet játszik a rossz anyagi helyzet kialakulásában. A felmérés szerint tízből négy magyar gondolja úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott és méltányos életvitelhez, ugyanakkor minden ötödik válaszadó szerint anyagi helyzete biztosan javulni fog. A magyar válaszadók a múlt évhez képest kedvezőbben látják a jövőt, 4 százalékkal többen bíznak abban, hogy személyes pénzügyi helyzetük javulni fog, és ugyanennyivel nőtt azok aránya is, akik hosszú távon is bíznak ebben – közölte az Intrum Justitia.

A követeléskezelő vállalatcsoport évente elkészíti az európai fogyasztói fizetési jelentést, az idei kutatásban 21 európai ország több mint 21 ezer állampolgára vett részt, köztük 1005 magyar.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.