Kiírták a közbeszerzést egy új budapesti Duna-hídra

A Rákóczi híd szomszédságában épülő átjáró a tervek szerint kétszer két sávos lenne.

MNO
2016. 11. 29. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a Galvani utca és az Illatos út vonalában építendő új híd, valamint a rávezető utak tervezésére szóló nyílt közbeszerzést. A rávezetők a tervek szerint kétszer két sávosak és összesen 7,45 kilométer hosszúak lesznek hét csomóponttal. A budai Galvani utca felől a Csepel-sziget-csúcsig tartó híd a Galvani, míg onnan tovább a pesti oldalra tartó híd a Soroksári nevet viseli – vette észre a Napi.hu a keddi Közbeszerzési Értesítőben.

Az, hogy a kormány új budapesti hidat építene, júliusban derült ki, amikor a budapesti olimpiai pályázat közlekedésfejlesztési terveihez kapcsolódóan megjelent egy kormányhatározat, amely arra utasította a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdálkodási minisztert, hogy a projekt IKOP-támogatási lehetőségeit vizsgálja meg. Már akkor is rögzítették, hogy tervpályázatot írjanak ki az építési engedélyezési tervdokumentáció után.

Ezt a pályázatot írták most ki, amelyben a Galvani hídra egy, a Soroksári hídra több vázlatot is kér a NIF a megvalósíthatósági tanulmányában. A tervzsűri által kiválasztott szerkezetre kell majd elkészíteni az engedélyezési tervet.

Ajánlatot az tehet, akinek az előző három lezárt üzleti évben kétszer két sávos út-, valamint híd tervezéséből legalább nettó 750 millió forintos árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási határideje 2017. január 12. Az értékelésnél a minőség és az ár egyaránt 50-50 súlyszámmal szerepel – írja a portál.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.