December 1-je és 20-a között választhatják 2017-re az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) az újonnan bejelentkező adózók. Azoknak, akik 2016-ban az eva szerint adóztak, és ezen 2017-ben sem változtatnak, nem kell újra bejelentkezniük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése szerint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni a hatóságnál lehet adatbejelentő lapon. A lapot december 1-jétől lehet letölteni a NAV honlapjáról. A nyomtatványok ügyfélkapun keresztül elektronikusan, postán, illetve az ügyfélszolgálatokon személyesen is benyújthatók.
Az eva szerinti adózást többek között egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják december 20-ig. A bejelentkezés írásban vissza is vonható.
Ugyancsak december 20-ig lehet kijelentkezni az evatörvény hatálya alól. Azoknak kötelező kijelentkezni, akik december 20-án nem felelnek meg az eva feltételeinek, például ha ebben az időpontban adótartozásuk van. A hatóság a bejelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról, illetve a kijelentkezésről értesíti az adózókat.