Vége van a karácsonynak, annak az ünnepnek, amikor Magyarországon a legtöbb ajándék cserél gazdát. Idén a Závecz Research az Index megbízásából december közepén készített országos reprezentatív közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, hogy a legtöbben 10-25 ezer forintot költöttek ajándékra. Leginkább az iskolázottság, ebből fakadóan a magasabb jövedelmi helyzet határozta meg, hogy mennyire lehettek bőkezűek az emberek karácsonykor. A vizsgálatból az derült ki, hogy minél magasabb képzettségű valaki, annál többet szán ajándékra. A legfeljebb alapfokú képzettségűek körében 12, a szakmunkásoknál 15, az érettségizettek között 21, a diplomások csoportjában 27 százalék költ 40 ezer forintnál többet. A karácsonyi ajándékvásárlás jobban megterheli a férfiak, a 40 év alattiak, valamint a fővárosiak pénztárcáját. A férfiaknak 10, a nőknek csak 5 százaléka költött nagyon sok pénzt, több mint 70 ezer forintot ajándékra.
Megdöbbentően magas, 9 százalék azoknak az aránya, akik a kutatás során jelezték, tavaly nem kaptak karácsonyi ajándékot. Különösen az idősebbek körében jellemző az ajándék nélküli szenteste, minden hetedik 60 év feletti erről számolt be, de az alacsony képzettségűek, a nők és a fővárosiak körében is viszonylag sokan, 11-13 százaléknyian szembesítettek bennünket ezzel a ténnyel. Az ünnepi ajándékozásról készült felmérés váratlanul felhívta a figyelmet egy fontos társadalom-lélektani problémára, a társas kapcsolatok hiányára, az elmagányosodásra – fogalmazott Závecz Tibor, a kutatás vezetője.