SCD-ingatlanok kerültek kalapács alá

Sokat engedett az árakból a felszámoló. Több olyan tétel is akad, ami ötven százalékkal olcsóbb lett.

MNO
2016. 12. 27. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Együttesen több mint 4 milliárd forintért hirdet eladásra balatoni ingatlanokat az egykori SCD-birodalom hagyatékából a Vectigalis Zrt. Eddig nem kapkodtak a telkekért, pedig sokat engedett az árból a felszámoló – írja keddi számában a Világgazdaság.

A lap szerint hárommilliárd forint az irányára a 2012-ben bedőlt Wind-center Hotel Ingatlanfejlesztő és Turisztikai Kft. tulajdonában álló, 9,6, illetve 6,6 hektáros, „kivett táborhelyként” megjelölt balatonszemesi telkeknek, illetve a rajtuk található felépítményeknek. A helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van, de ezzel eddig nem élt, jóllehet a felszámoló 2013 óta többször is nekifutott az értékesítésnek, és közben jócskán engedett az árból is. Három éve még több mint 6,5 milliárdra tartotta az ingatlanokat. A felszámoló egyben akarja értékesíteni a két ingatlant, mégpedig annak, aki a legtöbbet ígér értük – teszik hozzá. 

Mint írják, két másik, szintén az egykori SCD érdekeltségébe tartozó cég, a Thermal Hotel Zalakaros Kft., illetve a Sunshine Camp and Equestrian Base Kft. ingatlanaira ugyancsak január 21-ig lehet ajánlatot tenni. A zalakarosi, közel 10 hektár irányára 640 millió forint, a fonyódi strand, illetve összesen mintegy 7 hektárnyi ingatlané együttesen félmilliárd forint. Három éve ezeket még csaknem 2 milliárd, illetve 1,1 milliárd forintért próbálta eladni a felszámoló, de nem kapkodtak a balatoni telkekért a vevők.

Az SCD még 2011-ben jelentette be, hogy nem valósul meg a megaprojekt, miután a bankok nem hosszabbították meg a kölcsönszerződéseket. A balatoni portfólió zöme az akkor alapított Turisztika Hungária Kft. tulajdonába került, más része felszámolás, illetve végelszámolás sorsára jutott. Az eredeti terv a balatoni ingatlanvagyon egységes kezelése volt, ennek megfelelően az egykori SCD-cégek felszámolását, illetve végelszámolását egyaránt a Vectigalis Zrt. vezényelte. (A Vectigalis értékesítette az ugyancsak az SCD-portfólióba tartozó sármelléki repülőtér vagyonát is. Ezt Széles Gábor nagyvállalkozó egyik érdekeltsége szerezte meg.) A forgatókönyv azóta változott, a végelszámolások felszámolásba mentek át, és ezek vagyoneladását már más cégek menedzselik – idézi fel a Világgazdaság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.