Eddig egyszer kellett giccsadót fizetni Óbudán

Hatvan esetben a figyelmeztetés hatására módosították az eredeti elképzeléseket.

MN
2017. 03. 28. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig egyetlen alkalommal éltek a giccsadóként emlegetett adó alkalmazásának lehetőségével a III. kerületben – tudta meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatától a Portfólió. Az önkormányzat eddig 61 adóalanyt regisztrált, azonban ebből a főépítészi vélemények alapján 60 esetben az építtetők jogosultak voltak a mentességre, ugyanis a figyelmeztetés hatására módosították eredeti elképzeléseiket. Az önkormányzat szerint egyébként az adó jelentős visszatartó erővel bír az esetleges szabálytalanságokkal szemben, az építészek és a fejlesztők ennek hatására többször is egyeztetnek előzetesen és a tervezés során, hogy a terveik és az épület biztosan megfeleljen az előírásoknak.

Az önkormányzat szerint a településkép-védelmi adó bevezetésének elsődleges célja a jogkövető magatartás elősegítése volt. Az adó az épített környezet megóvását segíti elő, aminek különösen az olyan történelmi hagyományokkal bíró településrészeken van jelentősége, mint Békásmegyer–Ófalu – közölték.

A giccsadót egyelőre csak a III. kerületi önkormányzat vezette be, az évente félmillió forintos adót azon lakóingatlanok esetében veti ki az önkormányzat, amelyeknél az épület a főbb építési előírásoknak megfelel ugyan, de a rendelet által előírt övezeti és településképi előírásokat figyelmen kívül hagyja, vagyis jelentősen elüt a szomszédos épületektől, megbontva ezzel az egységes utcakép látványát – teszi hozzá a Portfólió.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.