Orbán a nemzettel konzultálna, pedig nincs miről

Varga Mihály a szociális jogok európai pilléréről egyeztetett a foglalkoztatáspolitikai biztossal.

MNO
2017. 03. 16. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály a szociális jogok európai pilléréről és foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekről egyeztetett az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosával. Vagyis azzal a Marianne Thyssennel, akinek a hatáskörébe tartoznak azok a kérdések is, amelyekről a nemrég meghirdetett nemzeti konzultáció részben szólni fog. Emlékezetes: Orbán Viktor még a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében mondta el (először), hogy öt kérdésről nemzeti konzultációt indít a kormány, melyek közül kettő (adók és munkahelyteremtő támogatások uniós kézbe vétele) tartozik a most Budapestre látogatott biztoshoz.

Varga az MTI beszámolója szerint elmondta, a szociális pillér kérdésében az érdemi tárgyalások még hátravannak, vagyis tulajdonképpen nem tudni, miről is konzultálna a kormány. Bár voltak olyan felvetések korábbi tárgyalásokon, amelyek korlátozhatják a magyar munkaerőpiac és más területek lehetőségeit, a miniszter bízik abban, hogy meg tudják győzni a bizottságot arról, hogy a magyar gazdaság eddigi eredményei olyan innovatív megoldásokat is el tudtak indítani, amelyek érdemben tudták javítani a versenyképességet és csökkenteni a munkanélküliséget.

Marianne Thyssen elmondta, hogy a bizottság a szociális pillér kialakítására vonatkozó referenciakeretét április 28-án hozza nyilvánosságra. Nem jogalkotási lépésről van szó, hanem egy közös referenciakeretről, amelyet szem előtt lehet tartani a tagállami rendszerek, intézmények kialakításakor. A bizottság

nem szeretné elvenni a tagállami kompetenciákat,

tiszteletben tartják a szubszidiaritás és az arányosság elvét, és fontosnak tartja, hogy a szociális keret alkalmazása ne rontsa a versenyképességet – jelentette ki.

A biztos hozzátette, annak ellenére, hogy a bizottság korábban kritikusan állt a közmunkaprogramhoz, mára látják, hogy milyen nagy erőfeszítéseket tesznek az elsődleges munkaerőpiacra való kilépésben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.