Tavaly tavasszal végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei hátralékkezelési osztálya az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában lévő családi társaságnál, az ES Hungary Kft.-nél – írja a Népszava.
A cégbírósági adatokból azonban az nem derült ki, hogy pontosan miért is történt az intézkedés, valamint mekkora összeggel tartozott az államnak az ES Hungary Kft.
A lap emlékeztet, az adóhatóságnak ugyanezen osztálya már elrendelt egy végrehajtást a csabdi székhelyű kft.-nél, amelynek tulajdonosai közt csaknem a teljes Tiborcz család fellelhető. Az ES Hungary szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel foglalkozik, 2015-ben 39,4 millió forintos forgalom mellett 8,6 millió forintos nyereséget ért el.
A vállalkozás 2014-ben azzal került a hírekbe, hogy ismeretlenek nagy mennyiségű fát vágtak ki a tulajdonosok és az erdészeti igazgatóság tudta és engedélye nélkül a Csabdi–Tükröspusztán lévő Tiborcz-birtok tőszomszédságában. A fa elszállításához használt traktor az ES Hungary tulajdonában volt, de a természetkárosítás gyanújával megindított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette, míg a falopás ügyében az eljárás felfüggesztéséről döntöttek.