Kósa: Szeretnénk csökkenteni a reklámadót

A Fidesz frakcióvezetője szerint jövőre biztosan nem 9 százalékos lesz az adó mértéke.

MN
2017. 04. 04. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövőre nem 9 százalék lesz a reklámadó – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az MTI tudósítása szerint a politikus elmondta, azért kérték a parlamentet, hogy vegyék le a napirendről a már benyújtott törvényjavaslatot, mert a Fidesz szerint még dolgozni kell az előterjesztésen, meg kell vizsgálni, valóban megfelel-e az Európai Bizottság állásfoglalásának.

Ha április 26-ig újra a Ház elé kerül az indítvány, akkor azt június közepéig elfogadhatják, de az biztos, hogy még ebben a ciklusban rendezik a kérdést – közölte.

Arra a kérdésre azonban már most nemmel válaszolt a frakcióvezető, hogy 2018-ban 9 százalék lesz-e az adó mértéke. „Szeretnénk a reklámadót csökkenteni” – mondta Kósa Lajos.

A kijelentés fényében nem igazán érthető, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter miért nyújtott be arról törvénymódosító javaslatot, hogy emelnék a reklámadót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.