Az LMP szerint a szabályozás az egész ellenzéket ellehetetlenítené. „Az egyik kritikus pontja ennek, hogy azt látjuk, az Országgyűlésben testre szabott törvényeket készítenek. Egy másik eleme, hogy folyik az oligarchaháború a Fideszen belül, tudjuk, ennek milyen háttere van. Harmadsorban pedig azért is sajnálatos, mert ez az egész ellenzék ellen is szól” – reagált Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes.
A Jobbik épp a Fidesz korrupciós botrányaival kapcsolatos plakátkampányt folytat. A párt szerint a rendelettel a kormány a neki nem tetsző véleményeket akarja elhallgattatni. „A kedves vezető retteg az ellenzéki véleménytől, nyilván a Jobbik óriásplakátjai nagy hatást gyakoroltak rá, ezért minden eszközzel megpróbálja elérni, hogy az ellenzéki hangok ne csak a médiából, de a közterületekről is eltűnjenek. Természetesen ezzel együtt minden lehetőséget megragadunk továbbra is, hogy tájékoztassuk az embereket az igazságról. A mostani plakátkampányunk is ezt szolgálja” – nyilatkozta a Jobbik szóvivője, Jakab Péter.
Mint korábban megírtuk, az előírásokat jellemzően egy, a kormánypártok bizalmát élvező társaságra szabták. Ez a cég nem más lehet, mint az oszlopháború nyertesének is tekintett francia tulajdonú JCDecaux Hungary Zrt., amely több mint egy éve megtáltosodott: a fővárosi tömegközlekedési megállókban és azok környékén egyre több új reklámhelyet létesítettek, s amíg a Mahirt minden úton megpróbálták ellehetetleníteni, a franciák egyre-másra kapták meg a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottságának hozzájárulásait a telepítésekhez.
A jogszabály gyakorlatilag kiirtaná a Budapesten és Magyarország városaiban meglévő, jelentős részben a Magyar Nemzettel közös tulajdonosi körhöz tartozó Mahir Cityposter Kft. tulajdonában álló hirdetőoszlopokat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!