Dízelbotrány: a Daimlert is csalással gyanúsítják

Váratlan látogatók a Daimlernél: négy németországi tartományban is nyomozók szálltak ki a telephelyeire.

MN
2017. 05. 23. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huszonhárom államügyész és kétszázharminc rendőr szállt ki kedden a Daimler tizenegy telephelyére, négy németországi tartományban, Berlinben, Baden-Württembergben, Szászországban és Alsó-Szászországban – írja a DPA német hírügynökség. A hatóság emberei olyan dokumentumok és adattárolók után kutattak, amelyek bizonyíthatják a stuttgarti államügyészség gyanúját, miszerint a Daimler dízel személyautóinál is csaltak a károsanyag-kibocsátási értékekkel. A Daimler közleményében hangsúlyozta, hogy teljes körűen együttműködik a hatóságokkal, míg információk szerint az autógyártó vezető tisztségviselői közül senkit sem gyanúsítottak meg. Ugyanakkor márciusban a stuttgarti ügyészség még úgy nyilatkozott, hogy eljárást indít a Daimler ismert és ismeretlen munkatársai ellen csalás, tiltott reklám, valamint a károsanyag-kibocsátási értékek feltehető manipulálása miatt.

Márciusban a Daimler 247 ezer személyautót hívott vissza a szervizeibe a Mercedes A-, B- és V-osztályból a kipufogógáz-tisztító berendezés beállítására, a német szövetségi közlekedési hivatal nyomására. Ezek a berendezések bizonyos hőmérséklet alatt kikapcsolnak, hogy a motort kíméljék, ám ezzel jelentősen megnő az autók nitrogén-oxid-kibocsátása. A technológia ugyanakkor a hatályban lévő európai uniós jogszabályok alapján legális. Mindeközben a Daimlernek az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma előtt is bizonyítania kell, hogy autóinál nem manipulálták károsanyag-kibocsátási értékeket.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.