Füred 150 milliót kap, míg Fűzfőnek egy forint sem jut

Marton Béla polgármester szerint érthetetlen a helyzet.

MN
2017. 06. 18. 12:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Épphogy elkészül a balatonfüredi mélygarázs a vizes vb kezdetére, ráadásul 150 millió forinttal többe is kerül a tervezettnél. A szomszédos Balatonfűzfő viszont egy fillért sem kap az államtól a helyi uszoda megugrott felújítási költségeihez, pedig itt edzenek majd a vizes vb versenyzői – közölte a Hír TV.

Balatonfüred polgármestere szerint elfogadható az egyébként önkormányzati tulajdonú kivitelező cég késése: a hiányos közműtérkép miatt nem látták előre, hogy a föld mélyén hol húzódnak a víz- és szennyvízvezetékek, az optikai kábelek. Ezért nem csak időben, de pénzben is több lesz a kivitelezés: 1,695 milliárd forintról 1,851 milliárd forintra ugrottak a költségek. „Körülbelül 150 millió forint többletköltség jelentkezett az alvállalkozók részéről, ami leigazolt. És ami ezeket a munkafolyamatokat érintette. De a meghatározott kereteken belül tudunk így is maradni” – nyilatkozta Bóka István fideszes polgármester. Úgy véli, műszakilag június 30-ra elkészül a mélygarázs, a parton pedig július 5-re végeznek az ideiglenes létesítmények felépítésével.

Balatonfűzfőnél azonban elbukott a helyi, de állami tulajdonban lévő uszoda felújítása. Ez is kapcsolódik a vizes vb-hez, mivel a versenyzők itt készülhetnek fel. A tervek szerint 1,3 milliárdból építették volna át az uszodát, de a legolcsóbb ajánlat is 600 millióval többről, 1,9 milliárdról szólt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium viszont nem állta a pluszköltségeket.

Marton Béla független polgármester szerint mindez azért is érhetetlen, mert más, budapesti projekteket akár milliárdokkal is megtoldanak, ha azt úgy látják jónak. A Batthyány térre tervezett ugrótorony például 600 millió forinttal kerül többe, a Duna Aréna pedig az először becsült 8 milliárd forint helyett végül 41 milliárd forintért épült fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.