Csak egy éjszakára tudtak segíteni az Antalyában rekedt magyaroknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagy a káosz, az utasokat csak pénzért szállásolják el, információhoz is alig jutnak. A cég még pénteken is Black Fridayt hirdetett.

MN
2017. 07. 03. 7:30

Egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek ugyancsak azt mondta, hogy semmilyen információjuk nincs. Volt olyan utas, akit már kitettek a szállodából, mert nem tudott fizetni, sokaknál nincs készpénz – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy vasárnap óta 65-en vannak a szállodában, és a szombaton érkezett másik csoport sem tud semmit a visszaútról.

Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője eközben az MTI-vel közölte, megkezdődött az utasok kártalanítása. Szavai szerint a kárrendezés elindulásához szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta, megjegyezte ugyanakkor, hogy már a határozat megjelenése előtt is próbáltak segíteni, az utasok átvételéről a Neckermann irodával is egyeztettek. Közölte: a biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben vagy egészben megtérítik. Mindezt az Uniqa Biztosító által vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos fedezete volt.

Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Akkor meg tudják állapítani, hogy mi fér bele a kárrendezésbe a benyújtott igényekből.

Mint mondta, közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el. Annak a 370 utasnak a helyzete a legnehezebb, akik szombaton és vasárnap utaztak el, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott.

Kitért arra, hogy a Green Holiday Kft.-vel folyamatosan egyeztettek, a kezdetektől segítik a helyzet megoldását. A Törökországban rekedt utasoknak azt javasolta, hogy fogadják el az utazásszervező által kínált hazautazási lehetőséget.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége már januárban is figyelmeztette az utasokat, hogy ne dőljenek be az extrém olcsó utakat kínáló irodáknak. Bakó Balázs, a szövetség kommunikációs bizottságának tagja a Hír TV-nek azt mondta, többször is jelezték az illetékes hatóságnak, hogy vizsgálni és szigorítani kellene az ilyen utakat és akciókat. A vasárnap csődöt mondott Green Holidays egyébként még pénteken is Black Friday akciót hirdetett honlapjukon.

„Mi nem vagyunk hatóság, mi nem vizsgálhatunk. Viszont mi részben ezzel a Black Fridayjal kapcsolatban is már több bejelentést tettünk az illetékes hatóságnak, ami most már kormányhivatal. Illetve hát az ügyben is, hogy itt az utazási csomag kontra külön-külön eladott szolgáltatások ügyét is vizsgálni és szigorítani kéne, mi egyébként több ilyen beadványt fogalmaztunk. Hát az a baj, hogy itt a hatóság keze is azért valamilyen szinten meg van kötve, hiszen ahogy mondtam, ha például esetünkben két külön cégről volt szó, külön cégből jött a repülőjegy, külön cégből a szállás, hát ezt jogilag nehéz megfogni” – mondta el Bakó Balázs, a MUISZ kommunikációs bizottságának tagja.

Amint arról beszámoltunk, a Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

A Magyar Nemzet elért egy utast, aki egy nagyobb családi összefogás keretében 1,7 millió forintot költött a tervezett, egyhetes törökországi nyaralásra – ehhez képest, nem az ígért, ötcsillagos szállodában, de még csak nem is a megbeszélt városban és megyében helyezték el őket. „Már csak ezzel közel 700 ezer forintot vesztettünk, és valószínűleg holnap-holnapután mehetünk is haza” – mondta férfi, aki azt tervezi, hogy más károsultakkal együtt ügyvédhez fordul és jogi úton követel kárrendezést.

A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja. A szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges intézkedésekről – a vagyoni biztosíték terhére – a kormányhivatal intézkedik a biztosítóval együttműködve. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az [email protected] címen jelenthetnek be.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) információi szerint 500 millió forintos vagyoni biztosítékkal rendelkezett a fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda, de azt még nem lehet tudni, hogy ez a pénz elég lesz-e a kártalanításra – mondta Horváth Péter, a szövetség utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 csatornán. Hangsúlyozta, hogy a vagyoni biztosíték kizárólag három célra használható fel, az utasok hazahozatalára, a kényszerű kinttartózkodás finanszírozására és a befizetett részvételi díjak visszatérítésére, más ebből nem finanszírozható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.