Hajlandó bért emelni a Tesco, de ez nem biztos, hogy elég lesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Közeledett a cég álláspontja az egyik szakszervezetéhez, a másik még sztrájkra készül.

Horváth Attila
2017. 08. 18. 19:46

A héten sztrájkbizottságot is alapító KDFSZ elnöke a tárgyalás után másként látta a helyzetet, szerinte nem közeledtek az álláspontok. Bubenkó Csaba hozzátette, a sztrájkfenyegetettség továbbra is fennáll, mert nem született megegyezés. Mint mondta, meghallgatták a Tesco ajánlatát, de erről részleteket nem árult el. Feltételeiket azonban igen: amennyiben jövő hét csütörtökig nem kapnak megfelelő ajánlatot, akkor bejelentik a sztrájkot, de már addig is elképzelhető egy-két órás figyelmeztető akció.

A Tesco korábban azzal hárította el a magasabb bérre vágyó alkalmazottak kérését, hogy az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Hangsúlyozták, szeptember elsejétől a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres bruttó 176 ezer forintnál kevesebbet, a legtöbb munkatárs fizetése így az idén átlagosan 18,9 százalékkal nőtt, reflektálva a magyar bérinflációra is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.