Hétszázezer telefonszámot függesztettek fel

Az NMHH sajtóreggelijén az is elhangzott, hogy nagy veszélynek vannak kitéve az okostelefon-használók.

Földi Bence
2017. 10. 12. 8:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NMHH intézkedett az ügyben, három problémás emelt díjas számot felfüggesztettek, ezeken tizenegy tartalomszolgáltatás működött. Tájékoztató kampányt is indítottak, ebből öt pontban lehet megtudni, hogyan lehet elkerülni az efféle átveréseket, illetve öt pontban azt is, hogy mit lehet tenni, ha baj van.

Kérdésre válaszolva a főosztályvezető elárulta, milliárdos piacot jelentenek az emelt díjas telefonszámok, annak ellenére hogy elavult fizetési eszközről van szó.

Karl Károly lapunk kérdésére közölte, hogy a nyári kötelező feltöltőkártyás adategyeztetés során négymillió előfizetésből hétszázezer nem esett át ezen, így felfüggesztették őket. A szolgáltatók azonban az NMHH által szabott határidőn túl egy végső határidőt is adtak, így előfordulhat, hogy a hétszázezres szám csökken majd.

Mindezek előzménye, hogy tavaly novemberben kiderült, egy hajléktalan nevére terroristák kétszázezer feltöltőkártyát vásároltak Magyarországon – az ügyről akkor itt írtunk bővebben. Ennek megfelelően egyéni ügyfeleknek maximum tíz, üzleti ügyfeleknek maximum ötven feltöltőkártyájuk lehet a jövőben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.