A miniszterelnök emlékeztetett, elsőként öt kiemelt térség fejlesztését indították el, de tervek szerint középtávon Magyarország minden szegletét be akarják vonni a turizmusba.
Az eredmények közül kiemelte, tavaly a vendégéjszakák száma 50 százalékkal nőtt 2010-hez képest, a bevételek pedig 115,5 százalékkal megugrottak. A legfontosabbnak nevezte, hogy az ágazat több mint 360 ezer embernek ad munkát, és a GDP 10 százalékát adja.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a sikerek záloga a biztonság, ami kulcskérdés lesz a jövőben. Magyarország és az egész visegrádi térség Európa egyik legbiztonságosabb helye – szögezte le.
A turizmus forradalmi változáson megy keresztül, az utazás nem a gazdagok kiváltsága, hanem a tömegek kikapcsolódása. A legtöbb turista Kínából, Délkelet-Ázsiából és Indiából érkezik Európába, a következő években több millió turistára lehet számítani a keleti féltekéről – jelezte. Rámutatott: a tömegturizmus konfliktusokat is szül, amire fel kell készülni, és a nemzetközi terrorizmus is veszélyt jelent.
Kitért arra, hogy a rendrakás után eljött a megfontolt és tudatos építkezés ideje, amihez új stratégiára van szükség. A 2030-ig szóló stratégia alkalmas a célok elérésére, hogy új lendületet adjon a növekedésnek, és kiküszöbölje a kockázatokat. A stratégiában szereplő célok szerint 2030-ig a turizmus GDP hozzájárulása a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedik, a turizmusban dolgozók száma pedig 364 ezerről 450 ezerre. A célok valamennyi fejlesztés zsinórmértékéül szolgálnak, csak olyan fejlesztésre jut forrás, ami összhangban van a stratégiával.
Orbán Viktor elmondta: a stratégia mellé 828 milliárd forint fejlesztési forrást rendeltek.
A stratégia három fő területet jelöl meg, sportturizmust, kulturális turizmust, és az egészségturizmust, Magyarországot a sport, a kultúra és az egészséges környezet teszi vonzó hellyé – állapította meg. A jövőben a belföldi turizmus felé mozdul el a mérleg, hiszen a bérek nőnek, az infláció nem emelkedik, egyre több pénzük van az embereknek. Elmondta, hogy a V4-országok közös stratégiát fogadtak el arról, hogy az Egyesült Államokban, Oroszországban, orosz utódállamokban, Dél-Koreában, Latin-Amerikában, Indiában, Kínában, és Délkelet-Ázsiában közös régiós kampányt folytatnak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!