Ahogy azt korábban is sejteni lehetett, a Sagemcom Magyarország Kft. fogja telepíteni a hazai étel- és italautomatákba az adóhatósághoz való bekötéshez szükséges automata felügyeleti egységeket (afe). A közbeszerzési adatbázisban közzétett november elsején aláírt szerződés szerint a Sagemcom nettó 3,9 milliárd forintért fogja elvégezni ezt a munkát, az eredetileg tervezett 2,4 milliárd helyett.
A cég alvállalkozókat is igénybe vesz, köztük a Rogán Antal propagandaminiszter elektronikus aláírási szabadalmát is jegyző MobilSign Kft.-t. A cég egyetlen tulajdonosa dr. Kertész Balázs belvárosi ügyvéd, Rogán Antal egyik legfőbb bizalmasának egykori felesége, Pozsgai Petra. Ennek az a másik érdekessége, hogy a Magyar Postának az automata felügyeleti informatikai rendszerének kialakításához egy tanúsítványra volt szüksége, amelyet a Rogán Antal feltalálótársaihoz köthető Hunguard Kft. adott ki (más nem is adhat). Ennek a cégnek az egyik tulajdonosa Csík Balázs, aki a rendszer kiépítésében részt vevő MobilSign Kft. ügyvezetője is.
A francia háttérrel rendelkező Sagemcomnak igencsak sietnie kell az automaták bekötésével, mivel szűk egy hónapja maradt, hogy
az országban található csaknem 30 ezer automatába beszerelje a felügyeleti egységet.
A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetsége (MIÁSZ) korábban azt nyilatkozta, hogy erre legalább négy hónapra lenne szükség, ugyanis a rendelet szerint december elseje után nem működhetnek bekötetlen automaták. A rendelet kihirdetésekor az eredeti terv az volt, hogy a készülékeket már július 1-jétől bekössék az automata felügyeleti egységen keresztül az adóhatósághoz.
Ahogy korábban megírtuk: a felügyeleti egység bekötésére kiírt meghívásos közbeszerzésre hárman jelentkeztek, ebből két társaság felelt meg a követelményeknek, a Tigra Kft. és a Sagemcom Magyarország Kft. A cégnek több kormányzati kötődése van, mint a Tigrának, a Sagemcom ügyvezető igazgatója, Dubi Zoltán az egykori Népszabadság cikke szerint
a szocialista kormányok alatt nyert el milliárdos közbeszerzéseket, az utóbbi években pedig az online pénztárgépbizniszben volt érdekelt.