Vétlen ügyfeleire is behajtót küld a kukaholding

A cég hétszeres szemétszállítási díjat szedet be a ki sem küldött csekkek után.

Illés József
2017. 12. 15. 5:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke korábban lapunknak elmondta: arra lehet számítani, hogy az állami szemétszállító az eredeti tervekhez képest kétéves késéssel, leghamarabb áprilisban lesz képes országszerte pontos számlákat kiküldeni. Addig sok területen maradnak a hibás bizonylatok, nem kis gondot, bosszúságot okozva a családoknak. Az elnök hozzátette: a számlázási rendszer hibátlan működéséig még mélyen zsebükbe kell nyúlniuk az adózóknak. Idén – a tavalyi megközelítőleg húszmilliárd forint után – hozzávetőleg tízmilliárd forintjába került az adófizetőknek az állami vállalat fenntartása. Jövőre pedig további milliárdokat nyel majd el a kukaholding mindaddig, amíg nem lesz képes hibátlan számlákat kipostázni valamennyi településen, és maradéktalanul beszedni a szemétszállítási díjakat. Így egyre több pénzébe kerül a lakosságnak, hiszen nemcsak ügyfélként, hanem adózóként is többszörösen megfizeti a „rezsicsökkentés” árát. Emlékezetes: a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. nem végez szemétszállítási feladatokat, azt a többnyire önkormányzati kézben lévő vállalkozások látják el. A társaság inkább csak lefölözi és részben újraosztja a szemétszállítási bevételeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.