Újabb, már-már tragikomédiába illő epizóddal folytatódik a repülőtéri csomagkifosztások ügye: lapunk értesülései szerint napról napra egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget azóta, hogy a Repülőtéri Rendőr Főigazgatóság minden járat ki- és berakodását ellenőrzi. Repülőtéri forrásaink szerint a csúcsidőszakokban, vagyis hajnalban, dél körül, délután és este komoly nehézséget okoz több földi kiszolgáló társaságnak, hogy biztosítsa a szükséges létszámot.
Korábban a fosztogatások miatt kellett várniuk hosszasan az utasoknak, most pedig azért, mert megnőtt a lebukás kockázata, így inkább be sem jönnek dolgozni a munkások - fejtette ki lapunknak egyik név nélkül nyilatkozó forrásunk, megjegyezve:
a rakodómunkások fizetése nem nevezhető magasnak, bruttó 200 ezer forint körül van. Ugyanakkor ez az összeg sokaknak csak kiegészítő bér, a fő bevétel a csomagok kifosztásából származik.
Az elmúlt hetekben rengeteg hír szólt arról, hogy a ferihegyi repülőtéren drámaian megszaporodtak a lopások. Mint a Magyar Nemzet feltárta, a csomagok kifosztása szervezetten történik. Megtudtuk azt is, hogy a lopásokkal leginkább sújtott járatok alapján
a földi kiszolgáló török Celebi munkásai lehetnek a leginkább érintettek,
de az eltulajdonított tárgyak repülőtérről való kivitelében részt vehet a gépeket takarító személyzet, sőt még a biztonsági őrök is.
A megugrott számú betegszabadságot illetően eljuttattuk kérdéseinket a repülőtéren szolgálatot tejesítő több cégnek is. A hazai magántulajdonban lévő Budport közölte: az Airport Security Zrt. szolgáltatásait veszik igénybe a repülőgépek rakodására és takarítására vonatkozóan, ám semmilyen fennakadást nem tapasztaltak. (Igaz, a Budport jelenleg egyetlen légitársaságot, az Ukraine Airlinest szolgálja ki.)
A Celebi mindössze annyit közölt, hogy az évnek ebben az időszakában megszokott mértékben jelentettek betegszabadságot a munkavállalók.
A később érkező válaszokkal frissítjük írásunkat.