Csak egy kamionnal hoztak.
Jelentkezett lapunknál a hazai forgalmazó, a nagytarcsai Foltin-Globe Kft., hogy tisztázza: összesen csupán egy kamionnyi (19 440 darab), kínai feliratú egyliteres, 0,1 százalékos UHT tejet importáltak a Hochwald Foods GmbH.-tól, amelytől évek óta jelentős mennyiségben vesznek tejipari termékeket, bár tartós tejet még soha nem importáltak Németországból. Az idén februárban lejáró, Sunsides Milk márkanevű italt tavaly szeptember és november között értékesítették három magyarországi vevőnek, a Kerekes, a Nagy Team 2007 és a Lactus-Trade nevű kft.-knek 99 és 105 forint közötti nettó eladási áron. A beszerzési ár literenként nettó 67 forint volt. Foltin Csaba, a cég egyik tulajdonosa azt is hozzátette, a német gyártó 365 napos szavatosságot vállalt a termékre. A nagytarcsai cég tagadta, hogy adóelkerülés miatt importálta volna ezt az olcsó terméket, s pár hete a honlapján nyilvánosságra is hozta a 2017. évi teljes adóegyenlegét is. A Foltin-Globe eljuttatta lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hivatalos állásfoglalását is, melyben megállapította, hogy a cég a fent említett termékével nem követett el jogsértést.
A Sunsides Milk nem csak a rendkívül alacsony ára miatt lehet gyanús. Idehaza általában hat hónapos a tartós tej szavatossági ideje, a Kínába szánt termék viszont kétszer ennyi ideig, azaz egy évig is eláll. Ami persze elképzelhető, mégis felveti a kérdést, vajon miféle tej lehet az, amely ennyi időn keresztül megőrzi a minőségét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!