Szombattól emelkedik a benzin ára
A gázolaj beszerzési ára ezúttal nem változik.
A pénzügyminiszter kiemelte: a magánszemélyek tehermentesítése után a vállalkozókon a sor, a cél az, hogy néhány éven belül a felére csökkenjen a cégek adóadminisztrációja.
Március 14-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az ügyfélkapun keresztül elérhetők a bevallási tervezetek. Az e-szja idén tovább bővült, félmillióval több, mintegy 5,6 millió tervezetet készített el a hivatal – tájékoztatott Varga Mihály kiemelve, hogy
három évvel ezelőtt teljesen új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.
Ez a rendszer az egyszerűségre, a kényelemre és az elektronikus szolgáltatásokra épül – mondta hozzátéve, a magánszemélyek többségének ma már bármiféle teendő nélkül lehet érvényes bevallása.
Varga Mihály elmondta, hogy
az e-szja is egy lépcső abban a folyamatban, amelynek révén 2021-re a NAV a magyar közigazgatás első papírmentes hivatalává válhat.
Egyre népszerűbbek az adóhivatal online szolgáltatásai, és már több mint 3,8 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja. Ők holnaptól akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallásukat.
„Szeretnénk a vállalkozások adminisztrációs terhein is könnyíteni. A cél az, hogy a vállalkozások adózással töltött ideje 2021-re a felére csökkenjen”
– emelte ki Varga Mihály. A munka már megkezdődött: idén már több mint 350 ezer egyéni vállalkozónak is készített szja-bevallási tervezetet a hivatal, amelyet nekik csak ki kell egészíteniük. A jövedékiadó-bevallások készítése ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal – mondta.
A miniszter emlékeztetett, hogy az ügyfélkapuval rendelkezők csütörtöktől elérhetik tervezetüket, akinek viszont nincs ügyfélkapuja, érdemes nyitnia egyet, vagy még március 18-án éjfélig kérheti a hivataltól a tervezet postázását. Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor – az őstermelő, az áfa fizetésre köteles magánszemélyek és az egyéni vállalkozó kivételével – nem kell tennie semmit, május 20-án a tervezet hivatalos szja-bevallássá válik – foglalta össze a gyakorlati tudnivalókat Varga Mihály.
A gázolaj beszerzési ára ezúttal nem változik.
Számos negatív következménnyel jár a túlturizmus, lakhatási problémákat is okoz
Nemcsak Németországnak, de az egész uniónak hatalmas pofon az amerikai Intel visszalépése.
A többi között a munkáshitel részletei és a lakáskölcsönök kedvezőbbé tételének lehetősége is szóba került.
Ezeket az útakat zárták le az árvíz miatt
A katonák és a civilek példátlan összefogása tapasztalható a gátakon + videó
Friss fotókat kaptunk: Ekkora már az árvíz Budapesten - galéria
Még videóra is veszik a lopást a fosztogatók – apokaliptikus állapotok kezdenek kialakulni az árvíz nyomán Európában
Szerelem a levegőben 3 csillagjegyre október végéig rátalál a boldogság
Háború Ukrajnában – Kínos: elszólta magát a lengyel külügyminiszter + videó
Szétfeszíti Európát a migráció – Olaf Scholz már valamennyi szomszédjával összerúgta a port
Mennyei habos-almás - se cukor, se liszt, mégis isteni!
Akkorát hazudott Kamala Harris, hogy az bejárta a világot + videó
Elárasztotta Újbuda egyik lakóparkját is a Duna, a Kopaszi-gát egy része víz alatt van + fotók
Újabb országgal veszett össze a német kormány a határellenőrzések miatt
Most az árvízre hivatkozva kunyerál pénzt Magyar Péter
A gázolaj beszerzési ára ezúttal nem változik.
Számos negatív következménnyel jár a túlturizmus, lakhatási problémákat is okoz
Nemcsak Németországnak, de az egész uniónak hatalmas pofon az amerikai Intel visszalépése.
A többi között a munkáshitel részletei és a lakáskölcsönök kedvezőbbé tételének lehetősége is szóba került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.