Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba – tette hozzá.

Rekordméretű osztalékot fizet idén a reptér
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett, számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba – tette hozzá.
Az államtitkár elmondta: a tavaly szeptember végén összehívott első Adó-Tanácskozás egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy sikerült a csoportos társasági adózás részletszabályait nemzetközi szinten is a lehető legversenyképesebbé tenni. A régió élmezőnyébe tartozik Magyarország, hiszen hazánkon kívül csak néhány tagállamban választható a csoportadózás a jövedelemadók tekintetében – jegyezte meg.
Izer Norbert rámutatott: az adószakma legjelentősebb piaci szereplőinek közreműködésével előkészített magyar szabályozás amellett, hogy az ország versenyképességének további növelését és befektetési célponttá válását segítheti, az érintetteknek érdemi könnyebbséget, valamint adómegtakarítást is hoz. A számítások szerint a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak – összegezte az előnyöket.
Tájékoztatása szerint az adóhivatalhoz több mint kétszáz csoport nyújtotta be az év elején a kérelmét. A csoportok átlagosan két és öt cégből állnak, de van olyan csoport, amelyiknek hatvanöt tagja van.
Szinte kivétel nélkül minden ágazat érdeklődését felkeltette az új adózási forma. Kiemelkedő mértékben az ingatlanszektor szereplői választották a csoportos társasági adóalanyiságot, de jelentkeztek például a pénzügyi, az építőipari, a kereskedelmi, az energetikai és a növénytermesztési ágazatból is – részletezte az államtitkár.
Elmondta, hogy a kérelmezők javarésze, több mint százötvenen, már az új szabályok szerint teljesíthetik adókötelezettségeiket. Jelenleg még mintegy negyvenöt kérelem elbírálása van folyamatban a hatóságnál. A szolgáltató szellemű, ügyfélcentrikus adóhivatal ugyanis a kisebb hibák, hiányosságok esetén nem elutasítja a kérelmet, hanem segítve az adózókat, felhívja a figyelmet a hibák kijavítására, illetve a hiányosságok pótlására – jelezte.
Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy március 12-én, kedden újra összehívja a Pénzügyminisztérium az adószakma legjavát. A második Adó-Tanácskozás témája a nemzetközi adózás, hiszen most kell megalkotni a kötelezően átültetendő uniós előírások hazai részletszabályait.
A piaci igényeknek leginkább megfelelő szabályozás kialakítása az adószakma bevonásával érhető el – szögezte le. Az pedig már kiderült, hogy mit hozhat egy jó eredmény a tagállamok közti adóversenyben: az Európai Unió viszonylatában legalacsonyabb mértékű magyarországi társasági adó nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segítette, hanem egyre több külföldi befektető is székhelyéül választotta Magyarországot – hangsúlyozta Izer Norbert.
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
Nagy asztrológia kvíz: Ön mennyit tud a csillagjegyekről?
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani
Véget ért a baloldal nagy kísérlete: ez vár egész Magyarországra, ha véletlenül Magyar Péter lesz a miniszterelnök
Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Az Inter edzője kiakadt a BL-döntőn milliókat kereső Kovács Istvánra
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Messi kivégezte Gazdagékat, de Beckhamet csak a BL-döntő érdekelte Tom Cruise-zal
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.