
Fotó: Bach Máté
Új állatok is érkeznek: nyár elején Dániából a ritkának számító kubai krokodilok, illetve már látható a Pampakifutóban a Dél-Amerikában őshonos, ritkulóban lévő déli törpeszarvasok (puduk) két egyede, közös férőhelyen a sörényes hangyászokkal.
Az állatkertbe számos új, családoknak és pedagógusoknak szóló kedvezményt is bevezettek április 1-jétől. A családi jegyet áprilistól az egygyermekes családok is igénybe vehetik, míg a gyermekjegy eddigi korhatárát 18 évre emelik fel.
Soha nem unalmas
Háromgyerekes szülőként egy évben többször is ellátogatok a budapesti állatkertbe. Ilyenkor a felnőttek gyermekké változnak, és széles mosollyal a szájukon futkorásznak egyik állattól a másikig. A fővárosi park egyik nagy előnye, hogy soha sem unalmas. Szinte mindig találni valami újdonságot. Az egykori Vidámpark területének elfoglalásával ráadásul ma már olyan gazdag lett a felhozatal, hogy egy nap alatt mindent fel sem lehet fedezni. A Holnemvolt Várban Süsüvel, Pomponnal és régi magyar mesehősökkel is lehet találkozni, míg a Cápasuliban a tengeri ragadozókat lehet közelről tanulmányozni, sőt azt is megnézhetjük, ahogy egy búvár eteti a ragadozó halakat. A tavasz beköszöntével pedig megnyílnak azok a lehetőségek is, amelyeket eddig a hidegebb időjárás miatt nem lehetett igénybe venni. Ilyen például a csónakázás, amelyre a korábbi években nem volt lehetőség. A jövő nagy dobása kétségkívül a Pannon Park lesz, amelyhez egy biodóm is tartozik majd. Az építmény szerkezetét már látni, a tervek szerint 2020–2021 telén nyílik meg az új látványosság. Az állatkert vezetői azt ígérik az öthektáros beruházásról, hogy a park és benne a biodóm a kiállítástechnika legkorszerűbb megoldásait vonultatja majd fel, olyan különleges élményt kínálva, amely nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is egyedülállónak számít. (K. G.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!