Ma már szinte nincs olyan terület, amit ne hatna át a digitalizáció. A gyáripartól a mezőgazdaságon át a pénzügyekig mindenhol jelen van. A filmiparban szó szerint a szemünk előtt zajlik az átalakulás: a mozitermek túlnyomórésze már 3D-s, digitális projektorokkal. Nagy a változás a kulisszák mögött is, és nem csak a számítógépes effektekben. Íme több terület, ahol tarol a digitalizáció a filmes szakmában: a gyártásvezetők, vágók, rendezők mellett már a fejlesztők is nélkülözhetetlenek a filmes világban, a közönség számára láthatatlan területeken.
Ezt a témát járja körbe június 12-én a Codecool programozóiskola a Főszerepben a programozó: magyarok a világ filmiparának digitalizációjában című meetupján, ahol elismert filmes szakemberek fognak beszélni arról, milyen változások folynak manapság a filmes világban és ebből hogyan és milyen mértékben veszi ki Magyarország a részét, konkrét megbízások felidézésével.
Sokan úgy gondolják, hogy a programozók felvevőpiaca főképp csak a technológiai ipar, globális ICT-cégek meg a startupok. Ezzel a rendezvénysorozatukkal éppen azt szeretnék bemutatni, hogy minden iparágban szükség lesz informatikusokra, változatos és színes feladatkörökben. A jövő programozóira kreativitást is igénylő, összetett kihívások várnak. Programozóvá válni nem jelent örök elköteleződést egy laptoppal meg egy szürke irodával – mondta lapunknak Szántó András, a Codecool marketingigazgatója.