– A gazdaságvédelmi akcióterv hozzájárul a foglalkoztatás további bővüléséhez, a 13+1 pontból ezt a célt szolgálja a munkát terhelő adók csökkentése, illetve hogy már a vállalkozásoknak is lehetőségük van állami támogatással munkásszállókat építeni – hangsúlyozta tegnap Bodó Sándor.
A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte: a kimagasló reálbér-emelkedésnek köszönhetően a szociális hozzájárulási adó mértéke júliustól két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken. A kormány ezzel az intézkedésével idén 144 milliárd forintot, jövőre pedig további 156 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál. Az államtitkár szerint a munkaadók a többletforrásokat a bérek emelésére és fejlesztések finanszírozására fordítják.
Az államtitkár a távirati iroda közlése szerint kiemelte: a munkásszállók építésére szolgáló támogatás feltétele, hogy tízéves üzemeltetési időszakot kell vállalnia a létesítményt építtető cégnek, illetve kötelezettséget kell vállalnia meghatározott számú álláskereső foglalkoztatására is. Ezenfelül vállalniuk kell, hogy a beruházás tárgyát képező munkásszállás férőhelyeinek legalább 15 százalékát más munkaadókkal is megosztják, vagyis más cégek alkalmazottai számára is megnyitják a lehetőséget munkavállalóik elhelyezéséhez. Bodó Sándor felidézte, a munkásszállásokra 11 helyszínen csaknem hárommilliárd forint állami támogatást nyújtottak.