Farkas Sándor: A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés

A tejhozamot illetően Magyarország az elsők között van az Európai Unióban (EU), a hozam 2012-2018 között 10 százalékkal nőtt.

Forrás: MTI2019. 06. 06. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly nyáron 4,1 milliárd forint kifizetési igényt hagyott jóvá az államkincstár a 2018-2019-es tanévre vonatkozóan, így 2600 intézményben, összesen 431 ezer gyerek részesült több mint 12 500 liter tejben, tejtermékben – mondta el. Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a hatóság ellenőrzési tapasztalatairól elmondta: ezek jól mutatják, mely gazdálkodói körök tisztességesek, és kik követtek el a költségvetés kárára áfa-csalásokat. A piac fehéredéséhez hozzájárultak a NAV ellenőrzési módszerei és az áfa-csökkentés is – mutatott rá. Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) elnöke újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a gazdálkodók tavaly több mint 1,9 millió tonna tejet termeltek. Ebből 1,5 millió tonnát vásároltak fel Magyarországon tavaly, 1 százalékkal többet az előző évinél.

Tájékoztatása szerint az ágazat a tejtermelői oldalról stabil, a tehénállomány is stagnál. A tej önköltsége jelentős mértékben emelkedett amellett, hogy a tej átlagár kilogrammonként 95 forint volt, a tej önköltsége pedig 90-100 forint között szóródik. A tejtermelők egy része a támogatások nélkül veszteséges lenne – emelte ki. Kitért arra, hogy az import és az export egyenlege még mindig negatív, értékben 20 százalékkal több érkezik az országba.

Az ágazat exportból származó bevétele 63,2 milliárd forint volt tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.