Ismét két pályával üzemel a Liszt Ferenc-repülőtér

Megnyitották csütörtök délután a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2-es futópályát, amelyet karbantartás és a műszeres leszállító berendezés (ILS) telepítése miatt zártak le áprilisban.

Forrás: MTI2019. 06. 20. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapest Airport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tervezett nyolc hét leforgása alatt készültek el az 1,3 milliárd forintba kerülő felújítással. A legfontosabb beruházás a műszeres leszállító-berendezés cseréje volt, mostantól az elérhető legkorszerűbb és megbízhatóbb rádiónavigációs rendszer üzemel a Rákoshegy felőli pályavégen, így a repülőgépek mostantól akár 15 méteres függőleges és 50 méteres vízszintes látástávolság mellett is le tudnak szállni.

A rendszer telepítésével egyidejűleg kicseréltek 70 esővíz elvezető aknát, ahol kellett, kicserélték a pályába épített lámpák vezetékeit, kijavították a beton kisebb hibáit. Ez alatt az idő alatt megtisztították a betont a ráégett guminyomoktól, és újrafestették a pályán lévő jelzéseket, amik segítik a pilóták tájékozódását.

A Budapest Airport közleményében megköszönte Vecsés lakóinak a türelmét, akiknek a felújítás miatt ideiglenesen a megszokottnál több repülőgép elhaladásával kellett számolniuk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.