Labdarúgás: Kapufát lőtt a DK

Álhírt terjeszt a Demokratikus Koalíció a jövő évi adótörvény tervezete kapcsán, az ellenzéki párt súlyosan félreértett egy új javaslatot – közölte a Magyar Nemzettel a Pénzügyminisztérium.

Jakubász Tamás
2019. 06. 05. 19:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzményt az adta, hogy szerdán sajtótájékoztatót tartott az ellenzéki párt szóvivője, amelyen Rónai Sándor – a távirati iroda közlése szerint – arról beszélt: a Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza azt a javaslatot, amelynek értelmében évi 500 millió forintos jövedelemig jelentős adókedvezményt kapnának a külföldi labdarúgók. Egyes sajtóhírekre hivatkozva úgy fogalmazott: az adótörvények javasolt módosítása szerint az itt játszó külföldi focistáknak a jövőben évi 500 millió forintos értékhatárig csak a minimálbér után kellene szja-t fizetniük.

– A változtatás – tette hozzá – az itt dolgozó külföldi edzőket és sportvezetőket is érinti, miközben a kedvezmény a magyar játékosokra már érvényes. Rónai hangsúlyozta: abban az országban nem lehet adóbevételeket elengedni, ahol folyamatos a pénzhiány az egészségügyben, ahol a tanárok megalázóan kevés fizetésért dolgoznak, és ahonnan az orvosok és az ápolók elmenekülnek.

A Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzethez eljuttatott reakciójában kifejtette: a DK egy már jó ideje élő szabályról beszél úgy, hogy nemcsak hatályba lépésének idejét téveszti el, hanem a lényegét is. A valóság az, hogy Magyarországon foglalkoztatott hivatásos sportolók – köztük a külföldi labdarúgók –, az edzők és a sportszakemberek, a sportmunkatársak már évek óta választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti, kedvezményes adózást. A hivatásos sportolóknál az összeghatár évi 500 millió forint, az edzők esetében évi 250 millió forint, a sportszakemberek és a sportmunkatársak ügyében pedig évi 60 millió forint. Adózni a minimálbérig az általános szabályok szerint kell, vagyis szja-t és járulékot is kell fizetni, az a fölötti részből pedig 15 százalék adó (ekho) illeti az államkasszát.

A törvényjavaslat annyiban új, hogy a nemzetközi sportszervezetek Magyarországra csábításáért lehetővé tenné, hogy a sportszervezet munkavállalói a jövedelmükre 250 millió forintos összeghatárig választhassák az ekhos adózást. Ez azt jelenti, hogy a minimálbérig ezek a munkavállalók is az általános szabályok szerint fizetnék meg az szja-t és a járulékokat, míg jövedelmük minimálbér feletti részére 250 millió forintig 15 százalék ekho terhelné őket.

– A javaslatban tehát nincs szó új, a külföldi labdarúgóknak szóló kedvezményezésről – húzta alá a tárca.

A kedvezményes szabályok csak akkor lennének érvényesek a futballra, ha a labdarúgás európai vagy a világszövetsége Magyarországra helyezné át székhelyét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.