Tengerparti találkozások a fővárosnál

Megújult szolgáltatásokkal várja idén a vendégeit a budapesti Lupa strand, amelynek tulajdonosai már a további terjeszkedés lehetőségeit vizsgálják.

Rácz Gergő
2019. 06. 28. 13:36
null
Vízi sportolásra, pihenésre, strandolásra, aktív szórakozásra csábítják a tó látogatóit Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megújult szolgáltatásokkal várja idén a vendégeit a budapesti Lupa strand, amelynek tulajdonosai már a további terjeszkedés lehetőségeit vizsgálják. Mint azt Gerendai Károly, a strand egyik tulajdonosa az újságíróknak tartott bejáráson elmondta, a Lupának tízezer fős a befogadóképessége, eddig tavaly 7300 fő volt a rekord. A tervek között szerepel, hogy felfuttassák a környéket eseményhelyszínként is, lévén ez lehetne az egyik fő megoldás arra, hogy a terület és a szolgáltatások az év többi részé­ben is hasznosuljanak, ne csak a nyári hónapok alatt. Gerendai továbbá szeretné például a tó északi partjánál található horgászrészt horgászcentrummá fejleszteni, illetve a szálláskapacitást bővíteni és a kínálatát színesíteni.

Vízi sportolásra, pihenésre, strandolásra, aktív szórakozásra csábítják a tó látogatóit
Fotó: Mirkó István

A fő profil azonban továbbra is a strandolás, ahol választható a füves partszakasz csakúgy, mint a homokos, tengerpartra emlékeztető része a strandnak. A tulajdonos elmondása alapján itt szinte minden vízi sportot ki lehet próbálni, legyen szó a búvárkodástól a wakeboardozásig, a családosoknak pedig vannak kifejezetten gyerekekre szabott játéklehetőségek is. Mindehhez az idei évtől már lesz egy külön, közvetlenül közlekedő buszjárat a belvárosból, valamint a közeli HÉV-megállótól. A partszakaszon több vendéglátóhelyen ki lehet próbálni a hagyományos strandfogások mellett különlegességeket is. Ezek az átlagosnál magasabb áron kaphatók, mivel Gerendai Károly elmondása szerint fontos szempont volt, hogy minőségi fogásokat kínáljanak a látogatóknak.

A környék régebben bányató volt, ebből alakították ki több mint hárommil­liárd forint fejlesztéssel a jelenlegi strand- és szórakoztató-központot. A fejlesztők korábban bérelték a területet, de mivel jelentős összegeket fordítottak a beruházásra, végül megvásárolták a területet a két tulajdonos önkormányzattól – mondta Gerendai. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a szélesebb közönség ne csak a jómódú ügyfélkörnek szánt helyszínként gondoljon az öbölre, épp ezért több kedvező, családi árszabású belépőt is lehet kapni, esténként pedig nincs belépő, ha valaki nem strandolni, hanem például vacsorázni szeretne.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.