Újabb szakaszához ért a Kisfaludy-program a Dunakanyarban: július 15. és szeptember 2. között nyújthatják be pályázataikat a térségi szállodák, a kapacitásbővítésre és a szolgáltatások minőségi fejlesztésére szánt kormányzati támogatás keretösszege 600 millió forint. Ez azonban a beérkező pályázatok, a támogatási igények és a megvalósítás ütemezése szerint módosítható lesz.
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Zrt. által közösen meghirdetett felhívás célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és azok közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének, színvonalának növelése, illetve kihasználtságának javítása. A támogatással azt is el kívánják érni, hogy a szálláshelyeknek – a bővülő árbevétel révén – növekedjen a nyereségességük és a fenntarthatóságuk.

Fotó: MTI/Kallos Bea
A Kisfaludy-program támogatásait nem kell visszatéríteniük a vállalkozóknak. Míg korábban panziók kaptak segítséget a Dunakanyarban előirányzott fejlesztési tervek alapján, a projektnek ebben az ütemében a legfeljebb 150 szobás szállodák tulajdonosai nyújthatnak be igényt a tervezett fejlesztés költségvetésének 50 százalékáig. Az elnyerhető támogatás összege minimum 55 millió, maximum 400 millió forint lehet. A pályázás feltétele az is, hogy a turisztikai cég már legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezzen. A támogatást igénylőnek egyúttal vállalnia kell, hogy a Hotelstars Union egységes szállodai minősítési rendszerben legalább háromcsillagos minősítést szerez.
Júniusban zárult le a panziók támogatására 750 millió forint kerettel kiírt fejlesztési támogatás tendere a térségben, a tervezett beruházás helyszíneként szolgáló ingatlan tulajdonosa pályázhatott három-négy csillagos minősítésű új panzió létesítésére. Azok a szálláshelyek is igényelhettek pénzt, amelyek korábban legalább egy évig panzióként vagy szállodaként üzemeltek, de 2018. január 1-je óta nincs erre vonatkozó engedélyük.