A fogyasztók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja az, hogy növelje a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságát – közölte csütörtökön a szaktárca. Felhívták a figyelmet, az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvénymódosítással egységessé és hatékonyabbá válik a kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testületi rendszer. A testületek ezután is működnek a fővárosban és minden megyeszékhelyen, de a jövőben azonos gyakorlatot követve végzik majd az ügyek gyors és ingyenes megoldását.
A tárca szerint a kamarai és békéltető testületi javaslatokon alapuló módosítással megerősödik és hatékonyabbá válik a békéltetés. Az új előírások bevezetésével egyszerűsödik a testületi tagok kiválasztása, ugyanis mostantól álláspályázaton bárki jelentkezhet, aki a szakmai és jogszabályi feltételeknek megfelel. A tagokról és a testületek elnökéről a fogyasztóvédelemért felelős miniszter dönt. A változás a vállalkozásoknak is kedvező lesz: országos eljárási szabályzat készül, amellyel egységes gyakorlat alakul ki mind a húsz testületnél. A törvénymódosítás további célja a fogyasztóvédelem hatékonyságának javítása a határon átnyúló ügyekben, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörei például kibővülnek az online kereskedelem esetében. Ez azt jelenti, hogy a hatóság jogsértés esetén elrendelheti a tartalom eltávolítását az adott honlapról, felkérheti a tárhelyszolgáltatót a felület eltávolítására, a hozzáférés letiltására vagy korlátozására.

Fotó: 123RF
A Budapesti Békéltető Testület is csütörtökön adott tájékoztatást az első fél évéről. A szóban forgó hat hónap alatt csaknem háromezren fordultak segítségért a fővárosi testülethez. Ebből 563-an fogyasztóvédelmi tanácsot, 2366-an a testület díjmentes eljárását kérték vitarendezés céljából. Mindeközben a Budapesti Békéltető Testület ellátta az online nemzeti tanácsadó pont feladatait is, és a digitális fogyasztóvédelemben is segítséget nyújtott. Mint külön erre kijelölt szervezet, határon átnyúló online vitákban is döntött. Az összeállításában kiemelték, hogy szükséges a vállalkozások felkészítése a XXI. századi fogyasztóvédelemre.